Belföld

Messziről bűzlött a marihuána Röszkén

Röszkén jelentkezett belépésre hétfő éjszaka egy szlovák rendszámú, 14 utast szállító autóbusz.

A jármű két sofőrje, valamint az utasok úgy nyilatkoztak, hogy bejelenteni való árut nem visznek magukkal – mondta a Szeged24-nek Némedi Varga Éva a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtófelelőse.

A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban kockázatelemzés alapján az autóbusz, valamint az utasok csomagjainak tételes vizsgálata mellett döntöttek. Az ellenőrzés során a hátsó ajtó mellett lévő tároló rekesz ajtaját a pénzügyőrök felnyitották, melynek során erős szagot éreztek. A további „szerelés” eredményeképpen az üregből fekete nejlonba csomagolva összesen 46 kg marihuánagyanús anyag került elő.

A pénzügyőrök a megközelítőleg 90 millió forint értékű kábítószer-szállítmányt lefoglalták, az ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kábítószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik