Belföld

Baba és játékkiállítás nyílik Győrben

Németh D. László

2012. 04. 10. 09:07

Baba- és játékkiállítás nyílik hazai és határon túli, köztük felvidéki és kárpátaljai készítők munkáiból április 14-én Győrött a Zichy-palotában.

A bemutató – amelyet az idén már tizenhatodik alkalommal rendeznek meg, s amely a maga nemében egyedülálló az országban – nem csak a babázni szerető kislányoknak szól – mondta Keglovich Ferencné projektvezető az MTI-nek.

A tárlaton felvonultatott mackók és a Märklin cég győri leányvállalatánál készült vasútmodellek bizonyára a fiúk érdeklődését is felkeltik majd – vélekedett a szakember, hozzátéve, hogy meghívták a régi játékszerek másolatait előállító budapesti Játékszerek anno elnevezésű vállalkozást is, hogy a ma óvodásai, kisiskolásai megismerhessék azokat a játékokat, amelyekkel szüleik, nagyszüleik játszottak egykor.

Az eseményt összekapcsolják a babakészítési verseny eredményhirdetésével, amelyre a kiállítás megnyitóját megelőzően, április 13-án kerül sor a Xántus János Múzeum dísztermében.

A szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont hirdette meg a babakészítési versenyt, amelyen kizárólag a hazai mezőny méri össze tudását különféle témájú alkotásokkal. A témaválasztást ajánlásokkal igyekeztek megkönnyíteni a rendezők, így a Grimm-emlékév tiszteletére például mesefeldolgozásokat javasoltak a versenyzőknek, a népviselet kategóriában pedig a nyugat-dunántúli német népviselet megjelenítését állították középpontba.

A versenyre beküldött munkák legsikeresebb darabjait a fesztiválközpont, továbbá a Kiss Áron Magyar Játék Társaság, a Győri Barokk és Baba Alapítvány, a Magyar Bababarátok Egyesülete és Kovács Jánosné által felajánlott díjakkal jutalmazzák.

A babakiállítás célja másfél évtized alatt mit sem változott: továbbra is az ízlésformálást, egy magasabb szintű játékkultúra elterjesztését és a babakészítési hobbi népszerűsítését tekinti feladatának – fogalmazott a projektvezető, utalva arra, hogy a játékkal foglalkozó szaktekintélyek kezdettől a győriek kezdeményezése mellé álltak. Mára országos mozgalommá terebélyesedett a babakészítés, a győri rendezvénynek híre van a szakmában, s a versenyekre beküldött munkák zöme valóban európai színvonalú – jegyezte meg Keglovich Ferencné.

A kiállítás április 26-ig látogatható.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.