Belföld

A túlélés hőse: Petra

A 11 éves pákozdi kislány, Papp Petra hat évvel ezelőtt váratlanul kórházba került, amikor nem tudott felkelni ágyából. A kórházban kiderült olyan ritka betegségben szenved, amelynek pontos okát még nem ismeri a tudomány.

Ízületek, izmok és csontok leépülésével járó, úgynevezett szisztémás JIA betegségben szenved az a kislány, akinek gyógyulásáért immár sokadik alkalommal szerveznek jótékonysági estet: ezúttal az április 14-én, szombaton a pákozdi általános iskolában tartanak programot, melynek teljes bevételét a kislánynak és családjának ajánlják fel.

Az Alba Plázában tartott sajtótájékoztatón az édesanya elmondta, számos kezelést próbáltak már. Petra folyamatosan szteroid kúrán él, melynek következtében csontritkulása lett. Ám a megpróbáltatás-sorozat nem ért véget: volt már gerinc-összeroppanása és megállt a növésben. – Igazi hős, sosem kér fájdalomcsillapítót – mesélte Kardos Ildikó, az  édesanya, hozzátéve, a betegség bár tünetmentes lehet, egyelőre nem gyógyítható.  Elmondta, abban bíznak, hogy mihamarabb megtalálják a megfelelő gyógyszert és végre felszabadultan élhetnek. Petra olyan infúziót kap, amit az országban csak ketten. Bíznak a javulásban és azokban, akik anyagilag segíthetnek a költséges kezelések során. A válsággyűrűből ugyanis Petra családjának is nehéz kijutni. Az autót, amely a budapesti kezelés miatt létszükséglet, majdnem kivették alóluk. Sőt, volt olyan eset, hogy a fontos terápiára az autó költségei miatt nem tudtak elmenni.

A JIA oka ma sem pontosan ismert. Léteznek genetikai tényezők, melyek jelenléte fogékonnyá tesz a betegség kialakulására. Az autoimmun betegségek egyes családokban halmozódást mutathatnak – ezzel együtt a betegség nem öröklődő, de pontos okát még nem ismeri a tudomány. Amennyiben a krónikus ízületi gyulladást nem kezelik, akkor maradandóan károsíthatja az ízületeket. A beteg a fájdalom miatt kímélő pozíciót felvéve igyekszik csökkenteni a panaszait (megkeresve a legkevésbé fájdalmas helyzetet), ezzel hosszú távon az ízület körüli izmok károsodása alakul ki. Az ízület és az izmok károsodása következtében az ízület funkciója beszűkül, a gyermek mozgása pedig sérül.

Pákozd, ahol a család él, már bizonyította, hogy képes az összefogásra. Szabó Józsefné szervező és ötletgazda, aki a faluban fodrász is, azt mesélte, bízik az emberek segítőkészségében. Nemes szándék a cél, így a pákozdi iskolában nagyszabású támogató estet szerveznek, meglepetésekkel, finomságokkal, szórakoztató programokkal és becsületkasszával. Petra, aki példásan viseli betegségét, nemcsak a szülők reménysége, hanem az embereknek is hitet adhat, hogy soha nem szabad feladni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik