Belföld

Könnyebb lesz bejárni Győrbe Abdáról és környékéről

"Mintegy tíz település járhat jól azzal, ha megépül a falut Győrrel összekötő kerékpárút" - mondta el Szabó Zsolt abdai polgármester.

A győri közgyűlés múlt pénteken, az abdai képviselőtestület két héttel korábban bólintott rá arra a konzorciumi szerződésre, amely lehetővé teszi, hogy megépüljön az bringaút. A hivatalosan április másodikén elindult, az év végéig tartó projekt költségvetése 226,7 millió forint, amit teljes egészében pályázati forrásból fedeznek a felek. (Ebből a megyeszékhely területén 21,1, míg Abdáén másfél millió forintot költenek területvásárlásra, 105,7, illetve 89,9 milliót magára az építkezésre.)

Szabó Zsolt polgármester közlése szerint az építkezéssel Abda és Győr mellett vagy tíz környékbeli település nyer. Eddig ugyanis a kerekezőknek a Győrből Abdára (vagy vissza)jutás jelentette a legnagyobb problémát. Csakhogy Abdáról már könnyen átérhetnek a biciklisták Börcsre a 85101-es úton, míg más mellék- vagy egykori tsz-utakon, Kónyba, Enesére, Rábapatonára, közvetve pedig Lébénybe, Kunszigetre juthatnak.

Elismerem, nem a legkellemesebb az 1-es főút benzingőzében tekerni – mondta a faluvezető, hozzátéve, mégis erre vezet a legrövidebb és a legkönnyebben kiépíthető nyomvonal. Valóban kellemesebb környezet a töltés teteje, csakhogy ott – elhagyatott vidék lévén – valakinek gondoskodnia kellene közbiztonságról, közvilágításról. Ugyanakkor árvíz idején a vízügy akár le is zárhatja a szakaszt. További problémaként említette, hogy a négy méternél magasabb töltés oldalára biztonsági okokból korlátot kellene szerelni, ezek a szükségletek pedig mind drágítanák a munkálatokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik