Belföld

Bírósághoz fordulnak a melegfelvonulás szervezői

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megtiltotta a Szivárvány Misszió Alapítvány által július 7-ére, a Városliget - Andrássy út - Alkotmány utca útvonalra bejelentett felvonulást, mert álláspontja szerint a rendezvény idején a közlekedés más útvonalakon nem lenne biztosítható. A szervezők a Fővárosi Törvényszékhez fordulnak a döntés felülvizsgálatáért.

A BRFK pénteken az MTI érdeklődésére azt közölte: egy alapítvány jelentett be vonulásos rendezvényt, amely Budapest több főútvonalát érinti; a bejelentést a törvényes határidőn belül megvizsgálták.

“Tekintettel arra, hogy szakvélemény szerint a bejelentett helyszíneken megtartandó vonulásos rendezvény esetén a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, a BRFK, a gyülekezési törvény alapján, a rendezvény adott útvonalon történő megtartását megtiltotta” – írta a főkapitányság.

A Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Film- és Kulturális Fesztivál szervezői közleményükben úgy fogalmaztak: “a rendőrség nem először próbálja megakadályozni a felvonulás megrendezését, és a gyülekezési jog korlátozását idén is azzal indokolta, hogy a közlekedés más útvonalon nem megoldható”. Hozzátették, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével a tiltás ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be a Fővárosi Törvényszékhez.

Az Amnesty International jogvédő szervezet közleményében megdöbbentőnek nevezte, hogy a rendőrség – arra hivatkozva, hogy a közlekedés más útvonalon nem biztosítható – megtiltotta a júliusra tervezett Meleg Méltóság Menetét. A jogvédő szervezet szerint a tiltó határozat aránytalan és megalapozatlan, nem veszi figyelembe az érintettek békés gyülekezéshez és szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Ezért a határozat visszavonására szólítják fel a BRFK-t, emlékeztetve arra, hogy a rendőrség tavalyi hasonló döntését felülbírálta a bíróság.

Kitértek arra: a menet tervezett útvonalán rendszeresen tartanak különböző sportrendezvényeket, tüntetéseket, “ahogy az legutóbb egy hatalmas tömeg részvételével, a kormány politikáját támogató felvonulás esetében is történt”.

A közlés szerint a július 7-ére tervezett menetre vonatkozó bejelentést a szervezők kedden tették meg, a tiltó rendőrségi határozatot pedig pénteken kapták kézhez.

Tavaly februárban a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte azt a rendőrségi döntést, amely megtiltotta a múlt év június 18-ára, a budapesti Hősök tere és az Alkotmány utca közötti útvonalra tervezett Meleg Méltóság Menetét. A döntés szerint 2010 szeptemberében a BRFK tudomásul vette a melegfelvonulás Hősök tere és Erzsébet tér közötti szakaszát, így azt később nem tilthatta meg. Az Erzsébet tér és az Alkotmány utca közötti szakaszon pedig a bíróság szerint azért lehetett átvonulni, mert a közlekedés más útvonalon is biztosítható, így a rendőrség által megállapított tilalmi ok nem állt fenn. A rendőrség előzőleg azt közölte, hogy nem betiltották a felvonulást, hanem a rendezvény módosított útvonalon történő megtartását nem engedélyezték, mert a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik