Belföld

Audi: munkába állt a nyolcezredik munkatárs

Csütörtökön a nyolcezredik munkatárs is megkezdte tevékenységét a győri Audi Hungaria Motor Kft.-nél.

A 32 éves Écsi Krisztián az új járműgyár szereldéjében teamkoordinátorként dolgozik majd. 2012 januárjától eddig több mint 600 új munkahely létesült a vállalatnál.

Mindössze hét hónap telt el azóta, hogy a hétezredik munkatársat köszönthettük a vállalatnál. Nagyon örülünk annak, hogy ilyen rövid időn belül ezer új munkahelyet hoztunk létre- mondta Rozman Richárd, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. Hozzátette: naponta több mint száz pályázat érkezik hozzájuk, ez is bizonyítja a vállalat vonzerejét.

A gyárbővítéssel 2013-ig 2100 új munkahely jön létre az Audi Hungariánál. Az új járműgyár jelenleg mintegy 900 munkatársat foglalkoztat. Az új munkatársak képzése a vállalat Projekt-és Oktatóközpontjában folyik. Több munkatárs háromtól hat hónapig tartó oktatáson is részt vesz az Audi német telephelyein, Ingolstadtban és Neckarsulmban.

A vállalat már meglévő területei, így a műszaki fejlesztés, a motorgyártás és a szerszámgyár is dinamikusan fejlődik. Ezt mutatja az is, hogy az Audi Hungariához az elmúlt évben ezernégyszázötven új munkatárs került.

A vállalat 2012-ben még több száz munkatárs felvételét tervezi. Különösen az új járműgyár lakkozó- prés-és karosszériaüzemébe, a járműszereldébe, valamint a műszaki fejlesztés, a motorgyártás és a szerszámgyár területére keres a vállalat szakembereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik