Belföld

Pálinkás: nincs ok a doktori címek teljes felülvizsgálatára

Sem ok, sem kapacitás nincs az egyetemi doktori címek teljes felülvizsgálatára - erről Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyilatkozott a Népszabadságnak.

A lap keddi számában az elnök hozzátette: már csak azért sem, mert a legjobb meggyőződése szerint legfeljebb a disszertációk kicsiny töredékénél lehetnek a most feltárthoz hasonló hiányosságok, és személyes véleménye szerint inkább az “ideológiához közeli” tudományterületeken.

Pálinkás József hangsúlyozta: ő maga az Atommagkutató Intézetben 1977 és 1993 között egyetlen olyan esettel sem találkozott, amikor valaki érdemtelenül, más eredményét a sajátjaként feltüntetve próbált tudományos fokozatot szerezni. “Akinek egy címmel vagy egy személlyel kapcsolatban konkrét gyanúja van, forduljon a címet kiadó egyetemhez, biztos vagyok benne, hogy meg fogják vizsgálni az ügyet. Immár precedens is van rá” – hangsúlyozta az MTA elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik