Belföld

Lesz kivétel: zárt légtérben is rá lehet gyújtani

Tűz- és robbanásveszélyes munkahelyeken zárt légtérben is ki lehet majd jelölni dohányzásra alkalmas helyet - így döntött az Országgyűlés.

A képviselők 262 igen és 8 nem szavazattal, valamint 36 tartózkodással fogadták el a módosító javaslatot.

Mengyi Roland (Fidesz) és Stágel Bence (KDNP) közös önálló indítványukban azon fokozottan tűz- és robbanásveszélyes, valamint tűzveszélyes munkahelyeken, létesítményekben biztosítottak beltéri dohányzási lehetőséget, ahol a nyílt légtérben lévő munkaközi szünettel, a tűzvédelmi szabályokkal és a folytatott tevékenység jellegével összeegyeztethető dohányzóhelyet nem, vagy csak az élet- és vagyonbiztonságot, valamint a nemzetgazdasági érdekeket jelentősen veszélyeztetve lehetne kijelölni.

Az elfogadott módosító javaslat indokolása szerint nem változtat a nemdohányzók védelméről szóló törvény alapkoncepcióján, továbbra is szigorú keretek között tartja a munkahelyi dohányzóhelyek kijelölését, ugyanakkor biztosítja a törvény rendelkezéseinek végrehajthatóságát a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyen is. A zárt légterű dohányzóhely az egészségügyi államigazgatási szerv előzetes engedélyével jelölhető ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik