Belföld

Gyurcsány lelkészt akar államfőnek

Iványi Gábort jelölné a Demokratikus Koalíció köztársasági elnöknek.

Iványi Gábor lelkészt jelölné a gyurcsányista Demokratikus Koalíció köztársasági elnöknek. Ezt Varju László, a párt parlamenti képviselője jelentette be kedd délelőtti sajtótájékoztatóján. Szerinte Iványit „erkölcsi emelkedettsége, megkérdőjelezhetetlen tisztessége, egyházközösségi vezető” mivolta predesztinálja a posztra.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Mint kiderült, a Demokratikus Koalíció már egyeztetett Iványi Gáborral, aki vállalná a jelöltséget. (Iványival 2009 nyarán készített interjút az FN.hu – a cikk itt olvasható.)

Varju közölte azt is, hogy pártja nemmel szavazna, ha a Fidesz akár Kövér Lászlót, akár Áder Jánost jelölné Schmitt Pál megüresedett helyére. Ádert „szürke eminenciás pártkatonaként” jellemezte Varju, Kövérről pedig a házelnök tegnapi szavai után azt gondolja: nemcsak államelnöknek, hanem a Parlament elnökének is alkalmatlan, ugyanis „képtelen lenne a nemzet egységét megtestesíteni”.

Az LMP nem csatlakozik

Egyetlen, az államfői posztra alkalmas jelöltből sem akarunk bohócot csinálni – így reagált Iványi jelölésére az LMP-s Schiffer András, majd hozzátette: alkotmányjogi értelemben 78 honatya támogatása kell a hivatalos jelöltté váláshoz, vagyis az összes ellenzéki pártnak össze kellene fognia az ügyben, amire gyakorlatilag nincs esély.

Az MSZP tegnapi felvetésére, amely szerint a szocialisták Sólyom Lászlót is el tudnák képzelni államfőként, kijelentette: azt a Sólyom Lászlót vette elő tegnap Mesterházy Attila, akit 2005 és 2010 között megannyi támadás ért a kormányzó szocialisták részéről.

Életút
Iványi Gábor 1951-ben született Szolnokon.
1970-74-ig teológus, lelkész hallgató a Szabadegyházak (SZET) Lelkészképző Intézetében. 1991-ben diplomázott a Wesley János Lelkészképző Főiskolán. 1973-tól a Magyarországi Metodista Egyházban segédlelkész, majd tagja az említett egyházból kirekesztett lelkészek és hívők csoportjának, 1974-1981-ig illegalitásban.
1979-ben a SZETA (Szegényeket Támogató Alapítvány) alapító tagja. Szintén 1979-ben az illegális Beszélő egyik alapító szerkesztője, és a Nyitott Ajtó illegális egyházi folyóirat alapítója. 1989-től az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke. 1987-től a Wesley János Lelkészképző Főiskola megbízott igazgatója, majd főigazgatója, utóbb rektora.
1988-89-ben a Hálózat tagja és első ügyvivő testületének egyik tagja (Göncz Árpád, Solt Ottília és mások társaságában). 1990-94 és 1998-2002 között országgyűlési képviselő, az első ciklusban az Emberjogi, Vallásügyi és Kisebbségi Bizottság tagja. A nyolcvanas években a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, parlamenti időszakban pedig a Magyar-Izraeli Baráti Társaság tagja.
2008-tól címzetes egyetemi tanár az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen. Nős, hat gyermeke és egy unokája van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik