A közlemény szerint a bértárgyalások fő kérdésében megegyezik az ISD Dunaferr, mint munkáltató és a szakszervezet álláspontja abban, hogy a jelzett infláció mértékének megfelelően, január elsejei hatállyal 4,2 százalékkal emelkedjen a munkavállalók alapbére és a szociális juttatások mértéke – tájékoztatta az MTI-t kedden a cégcsoport. A január óta tartó bértárgyalások legutóbbi fordulóján a menedzsment javasolta, hogy a 13. havi, úgynevezett szabadságos bér teljes összegét fizessék ki a második félévben a munkavállalóknak, a 14. havi, úgynevezett karácsonyi bér azonban “további megállapodás tárgyát képezi”. A cég vezetésének álláspontja szerint ennek a két bérelemnek a munkavállalók anyagi ösztönzését szolgáló rendszer részévé kell válnia, s ezzel kapcsolatban már most meg kell kezdeni a tárgyalásokat. “A menedzsment egyértelmű álláspontja szerint az ösztönzés célja semmi esetre sem a munkavállalók jövedelmének csökkentése, ahogy ezt a szakszervezetek állítják, éppen ellenkezőleg minden eszközzel azt a fajta minőségi munkát kívánják anyagilag is ösztönözni az alapbérek mellett, amely a cég bevételeinek növekedését eredményezi” – olvasható a közleményben. Az ISD Dunaferr társaságcsoport menedzsmentjének és a reprezentatív szakszervezeteknek mindeddig nem sikerült megkötni a kollektív szerződésben szabályozottak szerint az idei bér-és szociális megállapodást. Ezért a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség április 2-ra két órás figyelmeztető sztrájkot szervezett, azért, hogy kikényszerítse az alapbér, valamint a béren kívüli juttatások 4,2 százalékos emelését, valamint a 13. és 14. havi bér kifizetését. Kilátásba helyezték, hogy amennyiben addig nem sikerül megállapodni, április 10-re általános sztrájkot hirdetnek. A munkáltató – tiszteletben tartva a munkavállalóknak azt a jogát, hogy bármely rendelkezésre álló jogi eszközt felhasználhassanak a munkaügyi vitákban, “határozottan nem ért egyet azzal, hogy a szakszervezetek a konfliktuskezelés végső eszközét vették igénybe”, miközben még nem merítették ki a kétoldalú tárgyalások minden lehetőségét – olvasható a közleményben. A menedzsment szerint a bértárgyalással kapcsolatos véleménykülönbségek áthidalhatók, és lehetőség van arra, hogy tárgyalásos keretek között a megállapodási csomag május 15-ig aláírásra kerüljön. A menedzsment folytatni kívánja a tárgyalásokat az általános sztrájk megtartása esetén is a szakszervezetekkel, de abban az esetben “nem tekinti magára nézve kötelezőnek az alapbér -és a szociális juttatások kifizetésére és emelésére április 2-án tett javaslatait ” – olvasható a közleményben.
- 15:06 Négy évet kapott a férfi, aki kirabolt és vécébe kényszerített egy utast a miskolci vonaton
- 14:55 Figyelmeztetés van érvényben, és a szaharai por is befolyásolhatja a mai zivatarokat
- 14:53 Kandász Andrea: A magyar egészségügy dolgozói ma egy lelki sivatagban élnek, ahol a páciensek csak a kemény kritikát fogalmazzák meg velük szemben
- 14:51 Ismert motoros halt meg egy győri balesetben
- 14:51 Egy 15 éves fiú volt a kereskedőket bosszantó betörő
- 14:50 A megszűnés szélére sodródott az NB I-es kézicsapat
- 14:41 A fideszes polgármester már a törvényes rend megdöntésének látja, hogy rászorították a kínai vegyszergyár-beruházás felmondására
- 14:29 Másodszorra is botrány lehet a luxusfesztiválból
- 14:25 A napelemesek javára döntött az Alkotmánybíróság a kormány korlátozásai nyomán
- 14:25 Ritka kettős napkitörés keltett erős geomágneses vihart a Földön
- 14:08 Horváth Gréta a Farm VIP-ről: Ez a játék lehetőséget adott nekem arra, hogy megismerje az ország, milyen ember vagyok igazán
- 14:04 „Nem megyek, csak, ha küldenek” – Ancelotti jövője nyitott kérdés, miközben már Kloppot is hírbe hozták a Real Madriddal
- 13:52 Rábapordányban is felbukkantak a száj- és körömfájás járvány tünetei
- 13:51 Folytatódik a nyomozás a Vitézy-féle hamis választási nyilatkozatok ügyében
- 13:42 Megnégyszerezi a kormány a nyugdíjasok megmozgatását célzó programot
- 08:37 Titkos alagútra bukkant háza felújítása közben
- 06:39 Az Egyesült Királyság kimondta: a transz nők jogilag nem nők, J. K. Rowling ezért ünneplésbe kezdett
- 09:55 Önkényesen kiutasítottak a biztonsági őrök több román vendéget egy bulinegyedben lévő játékteremből, brutális bunyó lett belőle – videó
- 10:38 A rendőrség nem engedélyezi Hadházyéknak, hogy újra tüntessenek az Erzsébet hídon
- 10:59 Orbánt vetítették a Vucic-híveknek, Szerbiában megtorló akcióktól tartanak
- 07:54 Jakabos Zsuzsannáék pert nyertek a magyar állam ellen
- 11:03 Leáll az OTP kártyás fizetési rendszere április 28-án, kiderült, hogy mikor
- 07:01 Népszava: Vizsgálat indult az MCC brüsszeli irodája ellen
- 07:30 Verseny nélkül nyert az arcfelismerő alkalmazást fejlesztő Tiborcz-közeli cég
- 06:04 Győztest avattak a Farm VIP-ben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!