Belföld

Taroltak a székesfehérvári iskolák

Ünnepi gálával és díjátadóval zárult vasárnap délután a 2012-es Fejér Megyei Diáknapok.

Idén Dunaújvárosban volt a rendezvény: a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában a legjobb produkciókat nézhették meg az érdeklődők. Idén is tíz kategóriát hirdettek meg, a díjakat dr. Balogh Ibolya a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok, Korompai István a Székesfehérvári Diáktanács elnöke és Gombos István, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere adták át.

Több, mint ezer diák lépett fel idén a Fejér Megyei Diáknapokon: fiatalok közel kétharmada Székesfehérvárról érkezett Dunaújvárosba. A fehérvári többség az eredményeken is meglátszott, az iskolák versenyében az első öt helyen városunk intézményeinek diákjai végeztek. dr Balogh Ibolya elmondta, hogy évek óta figyelemmel kíséri a diáknapokat és kimondottan örül annak, hogy minden évben összemérhetik az iskolák és a diákok tudásukat.

A rendezvénnyel kapcsolatban Mészáros Attila tanácsnok megköszönte a dunaújvárosi önkormányzatnak és a Művészetek Házának a szervezést. Azok akik részt vettek a diáknapokon egy kérdőívet is kitölthetnek, amelyen értékelhetik a rendezvényt. Az eredményeket, a kérdőíveket és további információt a www.diaknapok.hu internetes oldalon találnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik