Belföld

DK: ez demokrácia igazi sikere

A Demokratikus Koalíció a demokrácia igazi sikerének tartja Schmitt Pál lemondását, amellyel megbukott az Orbán Viktor kormányfő "akaratát a végsőkig teljesítő" köztársasági elnöki modell.

A DK-hoz tartozó független képviselő szerint Schmitt Pál lemondásával megbukott “a mindent aláíró, bábként működő, Orbán Viktor akaratát a végsőkig, szolgai módon teljesítő köztársasági elnöki modell”.

“A demokrácia, a demokraták igazi sikere az, hogy a méltatlan köztársasági elnök nem maradhatott tovább a pozíciójában” – fogalmazott a politikus, aki szerint célba ért a népakarat, végre kiderült, hogy még “Orbán Viktor következmények nélküli országában” sem lehet mindent megcsinálni.

Molnár Csaba ugyanakkor úgy vélte: Schmitt Pál lemondása olyan volt, mint egész működése, hazug és zavaros. Mint mondta, azért volt hazug, mert bár Schmitt Pál néhány napja azt mondta nem perel senkit, most viszont perrel fenyegette meg az egyetemet és mindenkit, aki ebben az ügyben nem úgy járt el, ahogy neki tetszik, másrészt zavaros is volt, mert a lemondás egyben beismerést is jelent, de ezt beszédben megpróbálta elkerülni.

A DK politikusa szerint olyan új köztársasági elnököt kell választani, aki képes a nemzet egységét kifejezni, be tudja gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket Schmitt Pál ütött az államfői hivatal tekintélyén az elmúlt másfél évben.
Szerinte az lenne jó, ha a parlamentben képviselettel rendelkező pártok egyeztetnének és közös köztársasági elnököt javasolnának.

Arra a kérdésre, hogy a DK Kövér László házelnököt el tudná-e fogadni államfőnek, Molnár Csaba azt mondta: még a felvetés is elképesztő. Szerinte ha van Schmitt Pálnál alkalmatlanabb és méltatlanabb személy a magyar nemzet egységének kifejezésére, az “Kövér köteles László“. Még az is szégyen, hogy a néhány napig “ideiglenes” köztársasági elnök lehet – jegyezte meg.

Szerinte azoknak a “bűnpártolóknak” is le kell vonni az erkölcsi következményeket, akik megpróbálták Schmitt Pált “kimosdatni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik