Belföld

Szabályozási minimum alatt a Balaton vízszintje

Kunstár Csaba
Kunstár Csaba

2012. 03. 30. 14:32

A probléma, hogy a korábbiaknál jóval kevesebb víz érkezik a Balatonba.

A hivatalos szabályozási minimumszint alá került a Balaton vízszintje, a vízgyűjtő területekről évek óta kevesebb víz folyik a tóba, mint korábban, szükség van komoly kutatásokra a témában – erre kívánja felhívni a figyelmet a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a jövő hónapban induló, neves kutatókat felvonultató konferenciasorozatával.

Csonki István, az igazgatóság vezetője elmondta: április elsején a tó vízszintjére vonatkozó szabályozási sáv alsó értéke 85 centiméter, miközben pénteken 82 centiméteres vízállást mértek, tehát az elmúlt csapadékszegény napokban bekövetkezett párolgásveszteség miatt szabályozási minimumszint alá került a vízszint.

Az év első hónapjaiban mintegy 100 milliméternyi csapadékkal kevesebb hullott az ilyenkor szokásosnál a tó vízgyűjtő területén, amelynek pótlódására egyenlőre nincs sok esély. Ez előrevetíti, hogy a szezonban alacsony vízállásra kell számítani, ami nyár végére 50-60 centiméter körül is alakulhat.

Csonki István hangsúlyozta: az igazi probléma nem is a mostani alacsony vízszint, vagy a csapadékszegény időjárás, hiszen ilyenre volt már példa, hanem az, hogy az 1970-es évek óta a csapadékhiány mértékét lényegesen meghaladó arányban csökkent a vízgyűjtő területről befolyó víz mennyisége, azaz a korábbiaknál jóval kevesebb víz érkezik a Balatonba. Ennek egyelőre a szakemberek sem tudják az okát. Példaként említette, hogy a Balaton legfőbb befolyójának számító Zala folyó vízhozamának korábban 70 százaléka, az utóbbi években már csak 50 százaléka kerül mérhetően a tóba.

Mielőbb komoly kutatásokat kellene végezni az okok kiderítésére, hiszen csak az objektív tények ismeretében lehet bármilyen intézkedést hozni, illetve a folyamatokat lassító, vagy megfordító beruházásokról dönteni – figyelmeztetett a szakember.

A vízügy nem titkolt célja a konferenciasorozattal, hogy az önjelölt Balaton-tudósok nyilatkozataival szemben hiteles adatokkal, és neves szakemberek véleményével ismertesse meg az érdeklődőket, döntéshozókat a tó múltjával, jelenével, várható jövőjével kapcsolatban, továbbá felhívja a figyelmet, hogy szükség van komoly kutatásokra a témában.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Princz Gábor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.