Belföld

Kálmán Olga legyen a miniszterelnök-jelölt!

Több értelmiségi egy különös ötlettel kereste meg a Szeged24 szerkesztőségét. Szeretnék, ha 2014-ben az ATV műsorvezetője lenne Orbán Viktor kihívója.

Kálmán Olga, az ATV Egyenes beszéd című adásának műsorvezető-főszerkesztője elvileg több szempontból alkalmasnak tűnik arra, hogy 2014-ben egy, a Fidesz leváltásához szükséges ellenzéki összefogás megtestesítőjeként egy választási koalíció miniszterelnök-jelöltje legyen – vetették fel az ötletet a Szeged24-nek a magukat egyelőre megnevezni nem kívánó – Budapesten és a fővároson kívül élő – baloldali és liberális, de pártokhoz nem tartozó értelmiségiek.

Megfogalmazásuk szerint nem médiahackről és nem áprilisi tréfáról van szó, ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy ötletük első hallásra meghökkentőnek  tűnhet. Megjegyezték, az új választási rendszer kikényszeríti a demokratikus ellenzéki pártok és mozgalmak lehető legteljesebb együttműködését a következő parlamenti választáson. Két évvel a voksolás előtt egyelőre semmi sem mutat abba az irányba az ellenzéki oldalon, hogy egy párt az elkövetkező időszakban dominánssá válna, s mögé a többiek felzárkózhatnának.

Két évvel a választás előtt nem kell még tudni, ki lehet Orbán Viktor kihívója, de hogy ezen komolyan gondolkodni kell, nem is kérdés – szögezte le a Szeged24-nek az értelmiségi csoport – neve mellőzését kérő – szóvivője. Hozzátette, a Fidesz kétéves kormányzásának mérlege minden tekintetben elborzasztó. A demokratikus berendezkedés, a fékek és ellensúlyok leépítése után az autokrácia előszobájában vagyunk, ráadásul gazdasági, pénzügyi és társadalmi értelemben is megroppant az ország. Mégis az ellenzéki oldalon néhány pártvezető esetében is fennáll a hitelességi probléma, ezért indokolt egy politikán kívüli, ismert ember beemelése a választási csatába.

Kálmán Olga szakmailag kifogástalan, baloldali és liberális, sőt a jobboldali-konzervatív választók körében is hiteles, szeretett és közkedvelt ember, aki nőként új színt és új impulzusokat vihet egy miniszterelnöki kampányba és versengésbe. A műsorvezetőről okkal feltételezhető, hogy a szavazók egy jó részét meg tudná szólítani. Ugyanakkor tény, hogy kormányzati tapasztalatai nincsenek, s a politika szamárlétráját nem járta be. De egy ütőképes csapat, és egy jó szakemberekből álló kormány mindezt ellensúlyozni tudná.

Az ötletgazdák nincsenek kapcsolatban Kálmán Olgával. Egyikőjük a Szeged24-nek úgy fogalmazott: bár a gondolatkísérlet a maga keretei között komoly, ám tisztában vannak a realitásokkal. A lehetséges ellenzéki együttműködést kevésbé csiszoltnak, míg az ATV brandjét okosabbnak tartják annál, hogy igent mondana erre az ötletre. Noha a tévés azon kevés személyiség közé tartozik, aki eséllyel vehetné fel a harcot két év múlva Orbánnal szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik