Belföld

Visszavonták Schmitt Pál doktori címét

24.hu
24.hu

2012. 03. 29. 19:37

Visszavonja Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címét a Semmelweis Egyetem szenátusa - jelentette be a testület ülését követő sajtótájékoztatón Tulassay Tivadar, az egyetem rektora csütörtökön.

A szenátus 33 igen és 4 nem szavazattal döntött a doktori cím visszavonása mellett.
Tulassay Tivadar közlése szerint az egykori kisdoktori tudományos munka nem felelt meg a szakmai, etikai kritériumoknak.

Az előzmények:

2012. március 27-én a vizsgálóbizottság a Semmelweis Egyetem (SE) honlapján nyilvánosságra hozta 1157 oldalas jelentésének rövid összefoglalóját, valamint a testület tagjainak névsorát, akik a következők voltak: Tóth Miklós, az SE Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja, Gombocz János, Testnevelés-elmélet és Pedagógiai Tanszékéről, Kovács Etele, az Atlétikai Tanszékről, valamint Rácz Károly, az SE Doktori Iskola elnöke és Fluck Ákos ügyvéd. Utóbbi különvéleményt fogalmazott meg, amelyet azonban nem tettek közzé. Az összefoglaló fontosabb megállapításai a következők: a doktori eljárás – eljárási hiányosságokkal ugyan, de – formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának.

A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze. A TF szakmai hibát követett el, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak. A dokumentumot tájékoztatásul és állásfoglalás végett elküldték Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, aki illetékesség hiányára hivatkozva azt felbontás nélkül visszaküldte. Az SE állásfoglalása szerint viszont a felsőoktatásról szóló törvény értelmében kizárólag a nemzeti erőforrás miniszter joga ellenőrizni az egyetem működésének és döntéshozatalának jogszerűségét, valamint ő jogosult kezdeményezni a bíróságnál a doktori érvénytelenné nyilvánítását is. A Fidesz még a három oldalas összefoglaló nyilvánosságra hozatalának napján közölte, hogy lezártnak tekinti az ügyet, az ellenzéki pártok, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Demokratikus Koalíció pedig az államfő lemondását követelte.

Március 28-án a dél-koreai látogatáson tartózkodó Schmitt Pál bejelentette, hogy nem mond le a köztársasági elnöki posztról és számára a plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság végkövetkeztetése “egyfajta elégtétel”. A Hallgatói Hálózat (HaHa) aktivistái azért demonstráltak, hogy döntsön az egyetem vezetősége a doktori cím kérdésében. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalásában tudatta: a politika és a tudomány szereplőinek közös érdeke és felelőssége, hogy rövid időn belül megnyugtatóan lezáruljon a plágiumügy, amely a magyar tudományra nézve rendkívül hátrányos és Magyarországnak súlyos károkat okoz.

Március 29-én Fluck Ákos ügyvéd, a bizottság egyik tagja is nyilvánosságra hozta különvéleményét, amelyben egyebek mellett megállapította, hogy a dolgozat nem felelt meg “a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés, vagy a társadalom számára hasznos, új és a gyakorlatban hasznosított alkotás” kritériumainak. Megjegyezte azt is, hogy az egyetemi doktorátus visszavonását a felsőoktatásról szóló törvény értelmében a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság indítványára a nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezheti a bíróságnál.

Giró-Szász András kormányszóvivő 29-én megismételte azt a korábbi álláspontot, hogy a kormány nem érintett a disszertáció ügyében. A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa aznap indítványozta az egyetemi szenátusnak a kisdoktori cím visszavonását.

A doktori tanács ajánlása alapján a szenátus ugyancsak március 29-én úgy döntött, hogy visszavonja Schmitt Pál kisdoktori címét. A testület döntését ismertető sajtótájékoztatón Tulassay Tivadar, az egyetem rektora azt mondta, az egykori kisdoktori tudományos munka nem felelt meg a szakmai, etikai kritériumoknak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.