Belföld

MSZP: Schmitt Pálnak le kell mondania

Az MSZP szerint Schmitt Pálnak meg kell hoznia utolsó elnöki döntését, le kell mondania mert méltatlanná vált a köztársasági elnöki tisztségre.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke csütörtökön ezt azok követően közölte, hogy Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora bejelentette, az egyetem doktori tanácsa indokoltnak tartja és indítványozza az egyetem szenátusának Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását. Az ellenzéki párt vezetője ezzel kapcsolatban azt mondta, az egyetlen helyes döntést hozta meg a doktori tanács, és megvédte a magyar tudomány becsületét. Schmitt Pálnak “szemernyi méltósága sem maradt”, ezért az ország érdekében mennie kell – mondta Mesterházy Attila.

Hozzátette: Magyarország nem lehet következmények nélküli ország, és nem lehet olyan elnöke az országnak, aki nem példát mutat az embereknek, hanem szégyent hoz a nemzetére. A pártelnök idézett egy korábbi Schmitt-nyilatkozatot, amely szerint megfogadta, hogy csak Istent és Orbán Viktort fogadja el főnökének, és lehetőség szerint mindig igazat fog mondani.

Ha ezek után sem hozza meg a köztársasági elnök “az egyetlen helyes döntést”, akkor főnökének, Orbán Viktornak kell lépnie, mert ő a felelős, ő “tette” posztjára Schmitt Pált. Közölte továbbá: a Fideszben többen is figyelmeztették a miniszterelnököt, hogy nem szabad Schmitt Pált kinevezni, ezért most a párt kötelessége, hogy Orbán Viktor hibáját kijavítsa.

Mesterházy Attila közölte: az MSZP csütörtökön benyújt a parlamentnek egy kétpontos határozati javaslatot, amely kimondja, hogy a legfőbb közjogi méltóság méltatlanná vált posztja betöltésére, egyben felkéri az Országgyűlés Schmitt Pált, hogy mondjon le tisztségéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik