Belföld

Lázár óvatos a Schmitt-ügyben

24.hu
24.hu

2012. 03. 29. 14:06

A Fidesz frakcióvezetője szerint a köztársasági elnöki intézmény komolysága azt indokolja, hogy kellő körültekintéssel járjanak el Schmitt Pál ügyét érintően.

Lázár Jánost egy a párt- és kampányfinanszírozás ügyében kezdeményezett ötpárti találkozó után kérdezték csütörtökön újságírók arról, hogy kitart-e a Fidesz-frakció Schmitt Pál köztársasági elnök mellett, miután a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa úgy döntött, indítványozza az egyetem szenátusának az államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását.

Lázár János nem akart nyilatkozni az ügyben, végül többszöri, a személyes véleményét firtató kérdésre azt mondta: “nincs jelen pillanatban olyan véleményem, amelyet megosztanék önökkel, azért sem, mert Magyarország köztársasági elnökéről van szó, a magyar köztársasági elnöki intézményről, ez pedig nem a kapkodásnak a műfaja jelen pillanatban“.

Arra, a felvetésre, hogy az MSZP határozati javaslatban szólítaná fel lemondásra az államfőt, Lázár János megismételte, “a Magyar Köztársaság elnökéről és elnöki intézményéről van szó, úgy gondolom ez elég komoly dolog ahhoz, hogy egymást komolyan véve, kellő körültekintéssel járjunk el“.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.