Belföld

Kövér lehet Schmitt Pál utóda

A jelenlegi házelnök válthatja azt, aki nem doktor. 30 napon belül pedig új államfőt kell választania az Országgyűlésnek.

Ha a köztársasági elnök lemond, akkor átmenetileg a házelnök, tehát Kövér László veszi át az államfő feladatait, az Országgyűlés elnöki posztját pedig erre az időre az egyik parlamenti alelnök foglalja el. Az alaptörvény rendelkezései szerint Schmitt Pál utódát harminc napon belül kell kijelölni titkos szavazással. A jelöléshez 77 képviselői voks kell, ennyi honatyája jelenleg csak a Fidesznek van az Országgyűlésben. Ezután jön a kétfordulós szavazás. Az első körben akkor lesz új államfő, ha a parlamenti képviselők minimum kétharmada egy jelöltet támogat. Ha ez nem jön össze, akkor következik a második forduló: ilyenkor már elég a sima többség – tehát az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja. A győztes esküt tesz az Országgyűlésben, majd nyolc napon belül hivatalba lép.

kövér (kövér lászó, )
Fotó: MTI / Kovács Attila

A helyzet pikantériája, hogy Kövér László, még a házelnöki poszt várományosaként annak idején végig ellenezte, hogy Sólyom László utódjának Schmittet jelölje a Fidesz. Ettől függetlenül a frakció hiánytalanul megszavazta, de Kövér távol maradt az eredményének kihirdetését követő ülésről.

Megnyitottuk a Schmitt-dossziét, lapozzon bele!

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.