Belföld

John Malkovich és a Színházi Világnap a Vörösmartyban

Az ötvenedik színházi világnap alkalmából számos programot rendeztek országszerte.

A Vörösmarty Színházban tegnap délután nyílt próbát tartottak. A színház szerelmesei bepillanthattak a következő nagyszínpadi produkció, A testőr próbájára.

Ezt megelőzően felolvasták John Malkovich, a Színházi Világnap alkalmából írt levelét, melyben a színész az elgondolkodtató művészi munkára és az alázatra hívta fel a figyelmet.

“Kívánom, hogy munkátok legyen nagyszerű és eredeti. Mély, megindító, elgondolkodtató és egyedi. Azt kívánom, hogy segítsen elgondolkodni azon, mit is jelent embernek lenni, és mindezt szívvel-lélekkel, őszintén, nyíltan és méltósággal tegyétek” – fogalmazott az amerikai színész.

“Azt kívánom, hogy győzzétek le a viszontagságokat, a cenzúrát, a szegénységet és a nihilizmust, melyekkel közületek sokaknak meg kell küzdeni. Tehetséggel és kérlelhetetlenül tanítsatok arra, hogy a maguk összetettségében értsük meg az emberi érzelmeket” – olvasható John Malkovich üzenetében.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet 1961-es határozata alapján 1962 óta tartják meg annak emlékére, hogy 1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. Az első színházi világnapra Jean Cocteau írt ünnepi köszöntőt, 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntik e napot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik