Belföld

Kihallgatták Toroczkai Lászlót

Házkutatást tartott a rendőrség Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökének, a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselőjének szegedi otthonában.

Ezt követően a politikust a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya elfogta és előállította, majd kényszerítés elkövetésének gyanúja miatt kihallgatta. A hatóságok a március 15-én, a budapesti Bankpalotában tartott demonstráció miatt vizsgálódnak.

Mint azt korábban megírtuk, március 15-én kora este a HVIM vezetője több mint száz társával bement az V. kerületi Bank Centerbe, ahol petíciót akartak átadni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőjének. Az épületben vitatkoztak a portaszolgálattal, miután azt a választ kapták, hogy a nemzeti ünnepen üres az épület, majd többen a futballmeccsekről ismert pirotechnikai fáklyákat égettek, és távoztak az épületből. Ezután átvonultak a Szabadság térre, a volt MTV-székházhoz, ahol Toroczkai László beszédében azt mondta, “a világon egyedülálló és példátlan módon megalázták” az IMF-et.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik