Belföld

Egységesítik a városnéző buszozást Budapesten

A Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit (BTDM) Kft. nyílt közbeszerzést írt ki, a becsült értéken évi nettó 200 millió forintos "hop on hop off" (állandó megállókkal működő) városnéző szolgáltatásra - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Nemrégiben egy idegenforgalmi rendezvényen hangzott el, hogy a fővárosban egységesíteni kellene a széttagolt városnéző szolgáltatást.

A kiírás úgy szól, hogy az ajánlattevőnek éves szinten, napi rendszerességgel, minimum napi öt indulással, ingyenes, állandó megállókkal működő budapesti buszos városnézést kell nyújtania, a dokumentációban részletezett útvonalon. A szolgáltatónak minimum 5 darab, legalább 70 fő befogadására képes, folyamatos üzemelésű, egyforma emeletes városnéző busszal kell rendelkeznie. Az idegenvezetést 15 nyelven, lehetőség szerint számítógép által vezérelt hangrendszerrel kell biztosítani.

A szolgáltatásnak tartalmaznia kell olyan dunai hajós városnézést is, amely minden nap minimum egyszer igénybe vehető és legalább 70 fő szállítására alkalmas hajóval történik, hangos idegenvezetés segítségével, legalább német és angol nyelven.

A szolgáltatást a 48 órás Budapest kártyával rendelkezők vehetik majd igénybe, ellenértékét az ajánlatkérő BTDM fizeti meg a nyertes vállalkozó részére. A nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell szerződéssel, vagy szerződést kell kötnie legalább 100 budapesti szállodával vagy szálláshely szolgáltatóval, a városnézési szolgáltatás értékesítésére. A szolgáltatási viteldíj becsült értéke – kártyánként – nettó 4500 forint.

A szolgáltatás minimum feltételei közé tartozik az, hogy a buszokon minden ülőhelyről közel azonos minőségű, akadálymentes kilátást és fényképezési lehetőséget kell biztosítani télen-nyáron egyaránt. A hangrendszer egyenletes minőségű legyen minden buszon, és legalább két busznak akadálymentesítettnek kell lennie. Az ajánlattevőnek szerződnie kell a BKV buszöblök használatára.

A határidő május 7-e. Az ajánlatok összegezését a bekérő május 18-ig küldi meg az ajánlattevőknek. A szerződéskötés tervezett időpontja pedig május 28-a.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik