Belföld

18 millióra bírságolták a TV2-t

Túl sok volt a realityshow-ban a káromkodás és a féktelen ivászat, sőt még tettlegességre is sor került a műsorban.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa lezárta a TV2 ÖsszeEsküvők című valóságshow-jával kapcsolatos eljárást. A csatornának összesen 18 millió forint bírságot kell fizetnie a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt.

A hatóság megvizsgálta az ÖsszeEsküvők című műsor minden epizódját, közel 150 adást. A folyamatos monitorozás eredményei azt mutatták, hogy számos esetben sérültek a korhatári besorolás szabályai, illetve a műsorszámok közzétételének időpontjára vonatkozó előírások – áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szóvivői irodájának a közleményében.

A reality vizsgálata alapján kiderült, hogy a szerkesztők a káromkodásokat sok esetben nem némították el. A műsorban a fiatalok és az anyukák is gyakran fogyasztottak alkoholt, a részegség ábrázolása hangsúlyos volt. A féktelen ivászat hatására többször került sor veszekedésre, sőt az egyik összetűzés tettlegességig fajult, amiért a csatorna ki is zárta a társát bántalmazó játékost.

A hatósági vizsgálat hét esetben állapította meg, hogy a valóságshow-ban bemutatott jelenetek miatt a műsort a 16 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolni, és kizárólag este 9 után lehetett volna közzétenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik