Belföld

Több százan követelték Schmitt távozását

A LMP által rendezett villámcsődület közös doktori esküvel ért véget a Kossuth téren.

Több százan jelentek meg az LMP által meghirdetett flashmobon, amelyet a Schmitt Pál köztársasági elnök elleni plágiumvád ügyében kiadott bizottsági jelentés kapcsán rendeztek a budapesti Kossuth téren. A villámtüntetés este hét órakor kezdődött. A demonstrálók többször is felszólították az államfőt a távozásra. Alig fél órával a kezdés után a tüntetés egy doktori esküvel ért véget, amelyet az összegyűlt tömeg közösen mondott el – jelentette a Hír24 tudósítója a helyszínről.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Az MTI beszámolója szerint a flashmobon elsőként felszólaló Bálint Gergely, az LMP aktivistája Orbán Viktor miniszterelnök korábbi szavait idézte, amelyek szerint “az elmúlt évtizedben Magyarországot sokan nevezhették következmények nélküli országnak. Sok millió magyar dolgozik keményen és törekszik a becsületes életre, és a nemzet csak akkor lehet erős, ha a szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért a kiskapukat be kell zárni”.

Bálint Gergely, aki arról beszélt, hogy “Magyarországot bepalizták” felkonferált két “igazi doktort”. Közülük az első Erőss Gábor, az LMP választmányi tagja volt, aki bemutatta saját doktori disszertációját. A politikus kijelentette, hogy a 661 oldalas munka elkészültét az ő esetében hat és fél éves kutatómunka előzte meg. “Minden doktortársam nevében kikérem magamnak, hogy egy csaló, aki nem maga írta a disszertációját, ezt a doktori címet továbbra is viselje” – mondta a jelenlévők füttyel vegyes tapsa közepette. Erőss Gábor azt hangoztatta, hogy az ügyben nem csak Schmitt Pál, de Orbán Viktor és a Fidesz is felelősséget visel. A politikus szerint nemcsak a köztársasági elnöknek kell lemondania, de azoknak is, akik államfővé választották, illetve azoknak akik olyan törvényeket szavaztak meg a parlamentben, amelyekre “nem kért és így nem is kaphatott felhatalmazást a választóktól”.

Végül Szél Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője lépett a mikrofon elé, aki azt hangsúlyozta, hogy ő hét éven keresztül írta doktori disszertációját. “Innentől kezdve maximálisan visszautasítom azt, hogy Magyarország köztársasági elnöke fogja magát és lopott holmikkal ékeskedik” – jelentette ki a politikus, aki a “teljes tudományos közösség arconcsapásának” nevezte, hogy Schmitt Pál még mindig államfő lehet. Végül leszögezte, hogy a köztársasági elnöknek le kell mondania, mert “nincs helye Magyarországon a közszereplők körében”.

Bálint Gergely, aki az esemény végén egy átírt doktori eskü szövegét olvasta fel, megkérte az egybegyűlteket, hogy mondják azt utána. Emellett felajánlotta, hogy aki a helyszínen aláírja az LMP népszavazási kezdeményezését, az “kisdoktori”, aki pedig elvisz egy gyűjtőlapot és azt másokkal is aláíratja, az “nagydoktori” címet kap. Az esemény alatt a parlament egyik ablakából az LMP három országgyűlési képviselője – Vágó Gábor, Dorosz Dávid és Szilágyi Péter – egy “Következmények nélküli ország? – Népszavazás 2012” feliratú transzparenst lógattak ki.

Fotó: Hír24

Az államfő plágiumügyét vizsgáló, Semmelweis Egyetemen felállított bizottság kedden hozta nyilvánosságra jelentésének összefoglalóját, amely szerint Schmitt Pál 1992-ben lezajlott doktori eljárása formailag megfelelt az akkori gyakorlatnak. A dokumentumból kiderül, hogy a hivatkozott jogszabályok alapján a köztársasági elnök annak idején ugyan nem kaphatta volna meg a címet, de a bizottság szerint ez nem Schmitt Pál hibája, hanem az egyetemé. Az államfő tehát plagizált, de doktor maradhat.

A tényfeltáró bizottság jelentését megismerve a Fidesz lezártnak tekinti az ügyet . A kisebbik kormánypárt, a KDNP közleménye úgy fogalmazott: a köztársasági elnök kisdoktoriját vizsgáló bizottság jelentése megnyugtató lezárása lehet azon felvetéseknek, amelyek szerint kérdéses az államfő dolgozatának eredetisége.

Az ügy kapcsán estére flashmobot hirdető LMP véleménye szerint Schmitt Pál mind a doktori címre, mind a köztársasági elnöki pozícióra méltatlanná vált.

A Jobbik szerint a köztársasági elnök kisdoktorijának ügyében felállított bizottság megállapította, hogy a plagizálást, csak “ebből röhejes következtetéseket von le”. De a tény is elegendő ahhoz, hogy Schmitt lemondjon posztjáról – tette hozzá a párt szóvivője.

Az MSZP elnöke, Mesterházy Attila úgy vélte, ha Schmitt Pál ebből a helyzetből tisztességes módon akar kikerülni, le kell mondania posztjáról, a Fidesznek pedig az a felelőssége, hogy egy morális tartással rendelkező embert válasszon meg államfőnek.

A Demokratikus Koalíció részéről Molnár Csaba közölte: ha az államfő egy héten belül nem mond le, pártja jövő kedden az elnöki hivatal előtt “a választópolgárok tömegének erejével fogja tiszteletteljesen felszólítani a távozásra”.

A Hír24 által megkérdezett politikai elemzők eltérő forgatókönyveket vázoltak ugyan a köztársasági elnök plágiumbotrányának hatásairól, de a végeredmény hasonló. Schmitt Pál valószínűleg nem fog lemondani, a Fidesz kiáll mellette, de nő a feszültség a párton belül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik