Belföld

Házkutatás Toroczkainál

Házkutatás tart a rendőrség Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselője szegedi otthonában.

A hírt Tóth László, a politikus édesapja erősítette meg kedden délelőtt. Az ügyvéd elmondta, fiát nem vették őrizetbe. A házkutatás céljával kapcsolatban a rendőrség nagyon szűkszavú volt, de várhatóan még a nap folyamán meggyanúsítják – tette hozzá.

Március 15-én kora este a HVIM vezetője több mint száz társával bement az V. kerületi Bank Centerbe, ahol petíciót akartak átadni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőjének. Az épületben vitatkoztak a portaszolgálattal, miután azt a választ kapták, hogy a nemzeti ünnepen üres az épület, majd többen a futballmeccsekről ismert pirotechnikai fáklyákat égettek, és távoztak az épületből. Ezután átvonultak a Szabadság térre, a volt MTV-székházhoz, ahol Toroczkai László beszédében azt mondta: “a világon egyedülálló és példátlan módon megalázták” az IMF-et.

A rendőrség gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési eljárást kezdeményezett a Rendszervágás elnevezéssel tartott március 15-i tüntetés szervezője ellen is, mert az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla) nevű civil szerveződésnek az Erzsébet híd pesti hídfője és a Városház utca között tartott ünnepi rendezvényével egyidejűleg, a Jégbüfé előtti rendezvényről “egy személy felhívására” vonultak át egy Szabadság téri épülethez, és “mivel egy ilyen vonulásos rendezvényt a törvényes határidőn belül nem jelentettek be”, a szabálysértést megvalósították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik