Belföld

Menthetetlennek tűnik a Szőke Tisza

Míg korábban abban reménykedtek a szegediek, hogy a megemelkedő vízállás lehetővé teszi a hajó vontatását, most azt látják, hogy a víz kezdi ellepni a fedélzetet.

Mint arról már többször beszámoltunk, a Szőke Tisza nevű hajó jelenleg a tápéi kikötőben várja, hogy sorsa jobbra forduljon. Amennyiben sikerülne kivontatni a kikötőből és az anyagi feltételek is megteremtődnének, hozzá lehetne fogni a hajó megmentéséhez szükséges legalapvetőbb munkálatokhoz, de addig tovább pusztítja a víz belülről és kívülről egyaránt a hajó testét.

Az utóbbi napokban hirtelen elkezdett emelkedni a Tisza vize, így kíváncsiak voltunk, a szakemberek megkísérlik-e a hajó vonatatását, ám ahogy az képgalériánkból is kiderül, a helyzet egyre rosszabb, hiszen a vízszint emelkedésével egyre nagyobb terület kerül víz alá a hajótestben.

A roncsot minél előbb el kellene szállítani a kikötőből, ami egy rendkívül összetett feladat. Korábban is voltak ötletek arra, miként lehetne egy olyan hajójavítóba szállítani a vízijárművet, ahol biztonságossá és újjá varázsolják. Ez azonban anyagi nehézségek miatt mindig elmaradt.

A szakemberek sem látnak már sok esélyt a hajó megmentésére, hiszen az idő múlása és a víz emelkedése lassan végleg megpecsételi a Szőke Tisza sorsát. Valószínűleg csak a hajó néhány darabjának, berendezésének kimentésére van lehetőség, amit az is jelez, hogy néhány hónap múlva megszülethet a döntés arról, melyek a szegedi gőzhajó azon elemei, melyeket meg lehet menteni. Ezt jelenleg is a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műtárgyfelügyeleti Irodája vizsgálja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik