Belföld

Megadóztatják a Liszt Ferenc repteret

Egyetértett a parlament a fideszes Riz Levente javaslatával, amely várhatóan egymilliárdos összegű telekadó-fizetésre kötelezné a Liszt Ferenc-repülőtér tulajdonosát.

A javaslatot korábban támogatásáról biztosította Kósa Lajos debreceni polgármester is, aki a helyi adókról szóló törvény módosítását kezdeményezte. Ennek kiegészítését indítványozta a XVII. kerület ugyancsak fideszes polgármestere. Előterjesztését 287 igen, 3 nem szavazattal, 61 tartózkodás mellett hagyta jóvá az Országgyűlés; a kormánypártok és a Jobbik támogatta, az LMP és az MSZP ellene szavazott. A törvényt várhatóan egy hét múlva fogadják el.

Riz Levente azt kezdeményezte, hogy a jelenlegi szabályozással szemben a repülőterek területének meghatározott része is teleknek minősüljön, vagyis – ellentétben például a közutakkal, vasúti pályákkal – helyi adót kelljen fizetni utánuk. A javaslattal a kormány nem értett egyet, és azt a költségvetési bizottság többsége sem támogatta, a parlament azonban megszavazta.

Az Origo a múlt héten arról számolt be, hogy megközelítőleg 450 millió forintot bukott a XVII., 250-300 milliót pedig a XVIII. kerületi és a vecsési önkormányzat a helyi adókról szóló törvény évvégi módosítása miatt, amely kivette az adó hatálya alól a repülőterek “szilárd burkolatú mozgási területeit”, azaz a futópályákat, a gurulóutakat, a műszaki és a forgalmi előtereket. Az írás szerint mivel a repülőterek túlnyomó többsége önkormányzati tulajdonban van, a közteher lényegében csak a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret, pontosabban az azt üzemeltető Budapest Airport tulajdonosát, a német Hochtief csoportot sújtotta volna.

Az önkormányzatok az Origo információja szerint az adócsomag novemberi elfogadása után számoltak is a több százmillió forintos bevétellel, de a parlament decemberben a fideszes Papcsák Ferenc módosító javaslatát elfogadva úgy határozott, hogy kiveszi a repülőtereket az adó hatálya alól. A zuglói polgármester az új alaptörvénnyel összefüggő törvénymódosítások közé illesztett javaslatát azzal indokolta, hogy a légi közlekedés adójogi megítélése azonos legyen a szárazföldi közlekedésével.

Papcsák Ferenc a hírportálnak azt mondta, hogy a Fidesz jogi kabinetjének vezetőjeként csak formális előterjesztő volt, és csak jogi szempontból nézte át a javaslatot, tartalmilag nem. Jogilag pedig szerinte megállta a helyét az indítvány, mert a közutak és a vasúti pályák is mentesek a helyi adó alól, így nem látott semmi aggályosat abban, hogy a repülőterek is bekerüljenek a kivételek közé. Arra a felvetésre, hogy ez százmilliós nagyságrendű bevételtől fosztotta meg az érintett önkormányzatokat, és a miniszterelnököt is felbosszantotta, úgy válaszolt: “jó lett volna, ha ezt valaki velem is közölte volna idejében”.

A Budapest Airport szóvivője, Hardy Mihály az Origónak azt mondta, a cégnél pontos számításokat végeztek a várható adóteherről, és arra jutottak, hogy a reptér több mint 1500 hektáros területe után az évente összesen milliárdos nagyságrendű adóterhet jelentene, azaz megháromszorozná a társaság által eddig fizetett telekadó mértékét. A szóvivő szerint a telekadómentesség megszüntetése végképp tönkretenné a Malév megszűnése miatt amúgy is a túlélésért küzdő repülőteret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik