Belföld

Emelnék a lakbéreket Győrben

Kétlépcsős lakbéremelésről dönthet pénteki ülésén a győri közgyűlés, ám ez is csak félig fedezné a városüzemeltetési cégnek az önkormányzati ingatlanok kezelése által okozott hiányát – közölte a Győr-Szol Zrt. szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Ozsvárt Tamás tájékoztatása szerint a tervezett intézkedés következtében 150 millióval csökkenhet az évi 300 millió forintos kiesés, amely amiatt keletkezett, hogy 2008 óta nem nőtt az önkormányzati lakások bérleti díja. A díjnövelés korábban azért maradt el, mert az összeget az öregségi nyugdíjminimum emeléséhez kötötte hat esztendeje az önkormányzat – ez az emelés pedig a legutóbb négy esztendeje történt meg.

A megyei jogú város közgyűlése elé kerülő előterjesztés szerint június elsejével 15 százalékkal, jövő április elejével további 10 százalékkal emelnék a díjakat. Ezzel arányban emelkednek a szociálisan rászorulóknak nyújtott támogatások is – jegyezte meg a szóvivő.

Ozsvárt Tamás példákat sorolva elmondta: egy lakótelepi kétszobás, összkomfortos lakás bérleti díja a második emelési lépcső után a jelenlegi 18 ezer forinttal szemben 20.500 forint lesz, ugyanakkor egy kétszobás, 85 négyzetméteres összkomfortos belvárosi lakás bérleti díja 49 ezerről 57 ezer forintra ugrik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik