Belföld

Augusztustól vastagabb lesz az egészségügyi dolgozók fizetési borítéka

Németh D. László
Németh D. László

2012. 03. 26. 11:30

A szakdolgozók közül a legnagyobb emelés 25 ezer 115, a legkisebb ezer forint lehet - írta a Népszabadság.

Az egészségügyi dolgozók legkorábban az augusztusi fizetéssel juthatnak hozzá a kormány által ígért béremeléshez – írta hétfői számában a Népszabadság.

A lap úgy tudja, hogy a szakdolgozók közül a legnagyobb emelés 25 ezer 115 forint, a legkisebb ezer forint lehet. Az érintettek mintegy 40 százaléka számíthat 20 ezer forint körüli összegre. A többiek zömmel tízezer és ennél kisebb emelésre számíthatnak.

A Népszabadság emlékeztetett: Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár csaknem egy hete jelentette be, hogy az orvosok 350 ezer forint bruttó – ügyeletek nélküli – alapbérig 65.820 forintos béremelésre számíthatnak. 350 ezer forint felett tízezer forintonként ötezerrel csökken az emelés, és akik 450 ezernél is többet keresnek, egységesen 10 ezer forintot kapnak.

Az egyéb diplomás, de nem orvos szakembereknek egységesen bruttó 31 ezer 435 forint jut.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szkopje, 2018. október 5.
Nikola Gruevszki volt  macedón miniszterelnök a macedón fellebbviteli bíróságra érkezik Szkopjéban 2018. október 5-én. A bíróság megerõsítette a Gruevszki ellen hivatali visszaélés miatt kiszabott kétéves börtönbüntetést. A politikust májusban ítélte el egy szkopjei bíróság amiatt, hogy miniszterelnökként befolyást gyakorolt egy páncélozott Mercedes beszerzésére kiírt pályázat kimenetelére, és a gyõztesnek kihirdetett autókereskedõ utólag jutalékot fizetett neki, illetve õ maga személyes használatra is igénybe vette a luxusautót. (MTI/EPA/Georgi Licovszki)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.