Belföld

Garázda férfit lőttek meg a rendőrök

Etyekről garázdaság miatt érkezett bejelentés a rendőrségre. A kivonuló rendőrökre az elkövető fegyverrel támadt, az egyik rendőr sérülést okozó lövéssel hárította el a támadást.

Etyeken egy férfi erőszakosan viselkedett a családjával szemben, ahol tettlegességre is sor került. A rendőrséget kihívták, miközben a férfi súlyosan fenyegette környezetét. A garázda cselekedet következtében az egyik családtag könnyebben sérült, de folyik még az orvosi vizsgálata.

Kató Miklós, a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség vezetője a Fehérvár24-nek elmondta, hogy az elsődleges hír az, hogy még folyik a nyomozás, melyet a Fejér Megyei Rendőrkapitánysággal közösen végeznek.

Az vezető ügyész elmondta: a rendőrség garázdaság bejelentése miatt vonult ki Etyekre, és az elsődleges adatok szerint az intézkedő rendőrre támadt a garázdasággal gyanúsított férfi, aminek következtében a rendőrnek fegyvert kellett használnia. Az érintettet kórházba szállították, ahol tart a vizsgálata, személyi szabadságát pedig korlátozzák, tekintettel arra, hogy kezdeményezték az őrizetbevételt.

Kérdésünkre, hogy az illető milyen fegyvert használt, Kató Miklós elmondta, hogy a fegyverszakértő vizsgálja a támadás eszközét, a gyanúsított férfi nem nyilatkozott a fegyverrel kapcsolatban.

Az elsődleges vizsgálatok alapján feltételezhető, hogy légfegyverről van szó. Megkérdeztük az Országos Mentőszolgálat ügyeletesét, az elkövető állapotáról, akik elmondták, hogy az etyeki esetben egy 40 év körüli férfit szállítottak lőtt sebbel a budapesti János Kórházba. A férfi állapota súlyos, de nem életveszélyes. A kórházban a kezelést azonnal elkezdték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik