Belföld

Villamosra ültetnék a lengyel államfőt Szegeden

Az idén Csongrád Megye Önkormányzata rendezi meg a Magyar–Lengyel Barátság Napját, amelyen Bronisław Komorowski lengyel, valamint Schmitt Pál magyar államfő is részt vesz.

Az eseménynek – amely köré egy több hetes rendezvénysorozatot is szerveztek – március 23-án, pénteken Ópusztaszer és Szeged ad otthont. A programok egy része a Nemzeti Történeti Emlékparkban lesz, ahol a vendégek megnézik a – lengyel restaurátorok által felújított – Feszty-körképet és a Kassai Lovasíjász Iskola bemutatóját.

Délután a Szegedi Tudományegyetemen a Senator Honoris Causa címet adományozzák a lengyel köztársasági elnöknek. A magyar és a lengyel államfők programja a Szegedi Dómban zárul, ahol Kiss-Rigó László, római katolikus püspök celebrál ünnepi misét.

A programokon részt vesz Bronisław Komorowski felesége, Anna Komorowska asszony, valamint Schmitt Pál felesége, Makray Katalin asszony is.

A Szeged24 információi szerint Szeged szocialista városvezetői szeretnék, ha a lengyel államfő kipróbálná az új szegedi villamosok egyikét. A Pesa Swing járműveket Lengyelországban készítették és nemrég adták át a szegedi utazóközönségnek. Úgy tudjuk, Bronisław Komorowski villamosoztatása – az állami protokoll miatt – nem biztos, hogy belefér az elnök programjába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik