Belföld

Startolhat a mélygarázs a Dunakapu téren?

Bár a viták nem szűnnek a Dunakapu tér körül, úgy tűnik, akár már nyáron elkezdődhetnek a körülbelül 3,8 milliárd forint összértékű mélygarázs projekt kivitelezési munkálatai.

Amióta felvetődött a Dunakapu tér átépítésének gondolata, azóta megosztja a közvéleményt a tér tervrendezése. Sokan ellenzik a mélygarázs megépítését, míg mások úgy gondolják, ha valamilyen formában megmaradnak a történelmi értékek, akkor indulhat a 230 autó befogadására alkalmas parkoló birodalom kialakítása. Könnyen lehet, hogy az utóbbi elképzelést támogatók örülhetnek, mert akár már augusztusban megkezdődhet a beruházás kivitelezése.

Augusztustól nagyüzem

Az úgynevezett Közbeszerzési Értesítőben már megjelent egy előzetes felhívás az építkezés lefolytatására jelentkező cégeknek. A dokumentum alapján a mélygarázs összköltsége áfa nélkül 2,3 milliárd forintra tehető, ebből a nyertesnek 9300 négyzetméteren kell egy egyszintes „parkolóházat” kialakítania, és ugyancsak ebből az összegből kell a teret rendeznie. A 100 százalék önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt., vagyis a tér tulajdonosa ,az előzetes számítások tükrében egymilliárd forintot kap a várostól törzstőkeemelés formájában, a maradék 1,3 milliárdot pedig hitelből fedezi a szolgáltató. A fejlesztéssel kapcsolatos számok persze beszédesek, elég, ha csak az ásatáson feltár várfal és ágyulejáró bemutatására gondolunk, ez 500 millió forintból jönne ki – igaz ez esetben pályázati pénzre is igényt tartana az önkormányzat- vagy az itt álló emlékművek áthelyezésére, utcabútorokra, díszkivilágításra fókuszálunk, ami újabb 350 milliót kóstál. Vagyis sok kicsi sokra megy alapon, mindent összevetve, körülbelül 3,8 milliárd forintos összköltségvetésből épülhetne fel a tervezett létesítmény.

Közel a cél

A beruházás célokmányát akár már jövő pénteken elfogadhatja a közgyűlés. A közbeszerzési eljárás várható kezdőnapja április 30-a, a nyertes pedig augusztus közepén megkezdheti a kivitelezést. A munkálatokkal akár már jövő májusra végezhetnek a szakemberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik