Belföld

Megtorpantak az MSZP nagyágyúi

Eredetileg 52 pályázó jelentette be - akár több pozícióra is - indulását és adta le pályázatát az MSZP előre hozott tisztújítása során, számuk azonban megcsappant, közel tízzel kevesebben méretik meg magukat a jövő hétvégi kongresszuson - írja a Népszabadság.

A lap információi szerint Hiller István volt pártelnök azt jelezte a Puch László vezette jelölőbizottságnak, hogy “tisztség nélküli tisztséget” kíván betölteni a pártban, vagyis minden lehetséges fórumon és felületen befolyásolni fogja az MSZP politikáját, de a formai irányításban nem vesz részt.

Szekeres Imre korábbi elnökhelyettes adott ugyan be pályázatot elnökségi pozícióra, de azt később visszavonta. A Népszabadság úgy tudja, Kovács László volt pártelnök és uniós biztos több posztért is indult volna, de a megyei delegáltakból álló jelölőbizottság előtti meghallgatásán végül nem kapta meg a szükséges támogatást.

Az MSZP elnöki posztjáért Mesterházy Attila jelenlegi elnök mellett Szanyi Tibor száll versenybe, a választmányi elnöki poszton Simon Gábor kihívója Botka László, az elnökhelyettesi posztra pedig többen is aspirálnak, ahogyan a két alelnöki pozícióért is érdemi harc várható – írja a Népszabadság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik