Belföld

Honvédségi eszközökkel is oszlattak 2006 őszén

Völgyesi Miklós nyugalmazott büntetőbíró szerint mindez felveti az alkotmánysértés gyanúját. Tényfeltáró vizsgálatot rendelt el az ügyben a honvédelmi miniszter.

A honvédségtől kapott tömegoszlatásra alkalmas eszközöket a rendőrség 2006 őszén – ezt válaszolta Hende Csaba honvédelmi miniszter Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére.

Juhász azt követően fordult a tárcavezetőhöz, hogy Völgyesi Miklós nyugalmazott büntetőbíró a napokban a Magyar Nemzet című lapnak kijelentette: a rendőrök olyan sok lőszert használtak fel a polgári lakosság megfélemlítésére 2006. október 23-án, hogy a készleteiket a honvédségnek kellett feltöltenie.

A miniszter válaszából az is kiderül, hogy aznap a Rendészeti Biztonsági Szolgálat több mint félezer darab könnygázgránátot és kilenc gránátvetőt vett át az MH Támogató Ezred objektumában, az átadás jogi alapjai egyelőre tisztázatlanok.

Völgyesi Miklós az üggyel kapcsolatban az MNO-nak elmondta: ez alkotmánysértés és más bűncselekmények gyanúját vetheti fel, ugyanis a parlament felhatalmazása nélkül nem adhatott volna át eszközöket a honvédség a rendőrségnek.

A Honvédelmi Minisztériumban vizsgálatot rendeltek el az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik