Belföld

Bajnai derékszögelne

A volt miniszterelnök előállt első szakpolitikai csomagjával.

„Európába, de mindahányan” – ez a Csengey Dénestől kölcsönzött mondat is elhangzott Bajnai Gordontól csütörtök délután, a volt miniszterelnök által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány első szakpolitikai programjának bemutatóján. A téma: a szociálpolitika.

Sokak szerint kormányprogram készül a Haza és Haladásnál, de az erre, valamint az esetleges pártalapításra vonatkozó kérdéseket következetesen visszautasítja Bajnai Gordon. Így történt most is: Szigetvári Viktor, az alapítvány kuratóriumi tagja ez alkalommal a „nincs terv párttá alakulásra” formulával élt.


Fotó: MTI / Mohai Balázs

De ami a szakmai lényeg. A kutatásokat a Budapest Intézet és a Bajnainak e tárgyban már miniszterelnöksége idején is dolgozó TÁRKI végezte. A „politikai megrendelést” természetesen a Haza és Haladás adta, s így szólt: készüljön a mélyszegénységet elemző, majd ez alapján megvalósítható, a társadalom többsége számára is elfogadható javaslatokat asztalra tévő dolgozat. A tanulmány fél év alatt készült el, és Szigetvár Viktor állítása szerint 15-17 millióba került, melyet az alapítvány állt.

A dokumentum három fő elemet tartalmaz.

Először is egy „erős feltételekhez kötött, rászorultsági alapú, munkába állást ösztönző segélyt, amely nemcsak a munkanélkülieknek járna”. Másrészt a „hátrányos helyzetű gyerekek korai fejlesztéshez való hozzáférésének javítását, és ezáltal későbbi iskolai lemaradásuk csökkentését”. Harmadrészt az „óvodáztatási támogatás bevezetését”.

Bajnai Gordon szerint ez így együtt „nem száznyolcvan fokos fordulatot jelentene a szociálpolitikában, hanem csak kilencven fokosat”.

Robban?

A kutatók úgy vélik, a komplex program megvalósítása évi ötvenmilliárdos plusz költséget róna az ország büdzséjére. (A jelenlegi százötvenmilliárdról kétszázmilliárdra emelkedne a kiadás.)

Bajnai szerint, ha “befagy” a társadalom, vagyis, ha a nyomorban élők elveszítik azt esélyt kikapaszkodni a tartós mélyszegénységből, az “robbanáshoz vezet”. A volt kormányfő úgy ítéli meg, hogy az elmúlt néhány évben jelentősen nőtt egy ilyen kataklizma valószínűsége. Bajnai Gordon – a tőle megszokott módon – politikai kiegyezést sürget, ettől függetlenül bírálta az Orbán-kormányt, ami szerinte “nem a szegénység, hanem szegények ellen folytat háborút”.

Alapvetően két típusú szociálpolitika létezik – ez is Bajnai véleménye -, “az egyik szélső álláspont kizárólag áldozatnak látja a szegényeket”, a másik pedig “érdemtelennek, önhibájukból bajba kerülőknek, bűnözőknek” ítéli a leszakadókat. A volt miniszterelnök szerint “valahol a két véglet között van az igazság”. Vagyis: “a társadalomnak kutya kötelessége segíteni” azokon, akik önállóan képtelenek boldogulni, viszont cserébe joggal elvárhatja, hogy a segélyezettek éljenek a felkínált lehetőségekkel.

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány a jövő héten konferenciát tart, melynek az előadások mellett része lesz egy kerekasztal-beszélgetés. Ezen jelen lesz a Fidesz, az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az LMP egy-egy szakpolitikusa is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik