Belföld

8 milliárd jut munkahelyi napközikre

A kormány ezzel segítené a kisgyermekes anyák visszatérését a munkaerőpiacra.

A pályázat egyik fő célja, hogy a munkahelyeken a 3 éven aluli gyermekek számára rugalmas napközbeni gyermekellátást biztosító szolgáltatások működhessenek. A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében 8 milliárd forintot szánnak erre – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára.

Czomba Sándor hozzátette: vállalatok, önkormányzatok és civil szervezetek egyaránt pályázhatnak május elseje és június elseje között. Egy pályázó maximum 50 millió forintot kaphat, egy férőhely létrehozására pedig legfeljebb 3 millió forint nyerhető el.

Arra számítanak, hogy a munkahelyi családi napközik segítik a kisgyermeket nevelők foglalkoztatásának növekedését, valamint a rugalmas munkavállalási formák terjedését. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az ország 3.150 települése közül 273 helyen van bölcsőde, de az intézmények túlterheltek, a kisgyermekek 9 százalékát tudják csak ellátni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik