Belföld

Választás lesz a hétvégén Magyarcsanádon

A polgármester és az alpolgármester közt fennálló konfliktus vezetett oda, hogy a testület feloszlatta magát.

A választásra azért van szükség, mert a képviselő-testület január közepén feloszlatta magát. Bagi Mária jegyző közölte:  két független polgármesterjelölt indul a választáson. Jelölt Guba István, a település korábbi vezetője, valamint Farkas János alpolgármester is. Ő egyébként kihívója volt 2010-ben is a megválasztott polgármesternek.

Bagi Mária hozzátette: a képviselő-testület hat helyére pályázó képviselőjelöltek közül öt független, egy a Munkáspárt jelöltje. A település 1550 lakosa közül több mint 1200 a választásra jogosult állampolgár.

Korábban a Szeged24-nek Guba István polgármestert úgy nyilatkozott: a közte és az alpolgármester közt fennálló konfliktus vezetett oda, hogy a testület már nem tudott együttműködni, ezért feloszlatta magát.

Magyarcsanádot egyébként Csongrád megye legszegényebb településeként tartják számon. A függetlenként induló polgármester elmondása szerint tavaly októberben még 75 milliós hiánnyal vette át a települést, amelyből ugyan sikerült sokat lefaragni, de még így is 25 milliós a forráshiányuk.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.