Belföld

24 ezer hektáron kritikus a búza állapota Békés megyében

A márciusi szárazság miatt nem képes a bokrosodás fázisába lépni, különösen az észak-békési térségben a gabona.

Februárban 40-45 milliméter hó esett Békés megyében, ami megvédte a búzát az erős fagytól és az olvadás enyhítette a szárazságot, azonban kevés volt a decemberi csapadék után kelt állománynak, október és március között mintegy 200 milliméterrel kevesebb csapadék hullott a szokásosnál.

A kötöttebb és alacsonyabb termőrétegű észak-békési talajokon, Bucsa, Körösladány és Szeghalom térségében a termelők az MTI-nek úgy nyilatkoztak, „az átlagnál gyengébb évre számítanak”.

Szabó Gyula a Bucsai Agrár Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: nincs értelme Észak-Békésben kiszántani a kritikus búzaterületeket és pótolni más növénnyel, a ráfordítási költségek hektáronként jelenleg meghaladják a 120 ezer forintot, emelkedik a malmi búza tőzsdei ára, a termelési költségek alacsonyabb terméshozam bevételéből fedezhetőek a földalapú támogatással együtt.

A kiváló adottságú dél-békési térségben jobb a helyzet, ott a búza 40-45 százaléka jól fejlett, a közepesen fejlett állománnyal együtt a búza 75-80 százaléka a vegetációs időszaknak megfelelően fejlődik.

„Rekordtermés nem lesz, hektáronként a dél-békési térségben jó közepes, hektáronként 4,5-5,5 tonna átlagterméssel lehet számolni” – mondta az MTI-nek Isztin Ferenc, a Dombegyházi Agrár Zrt. vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik