Belföld

GYSEV: wifi, automatikus biztonsági rendszer a negyven éves vagonokban

Menet közben az ajtókat lezáró, saját fejlesztésű biztonsági rendszert szerel most felújított Schlieren-kocsijaiba a GYSEV - hangzott el a vasúttársaság soproni sajtótájékoztatóján.

Ungvári Csaba vezérigazgató-helyettes elmondta: az utóbbi egy-másfél évben beszerzett, az osztrák államvasutaknál négy évtizedet már kiszolgált vagonokba szerelik be a rendszert az amúgy is zajló felújításokkor.

Egy-egy kocsi burkolatának felújítása, kárpitjának cseréje, wifi-vel való felszerelése és mellékhelyiségének modernizálása mintegy hatmillió forintba kerül, ebből mintegy egymillió forintot jelent az új biztonsági rendszer telepítése. Ez mintegy két százaléka egy azonos kategóriájú új kocsi árának, ugyanakkor ezek a vagonok még öt-tíz évig komfortos utazást kínálnak – jelezte.

A vezérigazgató-helyettes tájékoztatása szerint az utóbbi másfél évben mintegy 65 Schlieren-kocsit vásároltak; ezek közül 18-at már felújítottak, nyárig pedig további 30-at modernizálnak.

“Ez egy újabb lépés, amikor megpróbáltunk a saját kis erőforrásainkból valami nagyot alkotni” – mondta Dávid Ilona, a GYSEV elnök-vezérigazgatója az eseményen. Elmondta: a cél az, hogy minél kényelmesebb és biztonságosabb utazást kínáljanak a járataikat választóknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik