Belföld

Nyakó beszólt a bankoknak

Késnek a közfoglalkoztatotti járandóságok.

„Az Orbán-rezsim abaúji és Borsod megyei gyarmatairól” jelentette a szocialista Nyakó István kedd déli sajtótájékoztatóján, hogy több észak-magyarországi település közfoglalkoztatottjai immár hetedik hete nem kapják meg havi negyvenhétezer forintos járandóságukat.

Nyakó szóvá tette, hogy minden egyes közfoglalkoztatottat bankszámla nyitására kötelezte a munkáltatója, ezzel – a szocialisták számítása szerint – „évi tíz-tizenöt napot azért dolgoznak, hogy a bankoknak több jusson”.

A szintén MSZP-s Gúr Nándor mindehhez országos statisztikai adatokat sorolt: a legutóbbi kormányváltás óta csökkent a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta tizenegy százalékra emelkedett, a pályakezdő fiatalok huszonhét százaléka „a munkanélküli regiszterben kezdi az életét”.

Gúr Nándor számon kérte a Fidesz-kormányon a tíz évre ígért egymillió új munkahelyet, és egy minapi, Boldva településen elkövetett bűncselekmény kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy „a szegénység és a nyomor elfogadhatatlan cselekedetekre kényszeríti az embert”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik