Belföld

Hol lesznek dugók Budapesten?

A tavasz általában elhozza a nagyobb útfeltúrásokat és az ezzel járó forgalmi dugókat is. Idén nem kell megijedni, nincs túl sok pénz az útfelújításokra.

A sokat szidott Demszky-korszak egyik intézkedése volt, hogy öt év alatt gyakorlatilag minden fontos fővárosi útszakaszt felújítottak. Voltak évek, amikor nagyobb léptékben, akár több száz kilométernyi szakasz újult meg a Podmaniczky program keretében java részben uniós finanszírozással.

A mostanság Integrált Városfejlesztési Stratégia néven futó program jelentősen visszavett az útfelújításokra szánt összegekből. Vélhetően első sorban a pénzhiány miatt. Bár a tavaly elfogadott tervezet szerint az idén több nagyforaglmú út is felújításáról is szó volt, a tavaszi etapba egy ilyen nem került bele. Pedig a tervben szerepel a Maglódi út, a Fehérvári út, a Dózsa György út, valamint a Hősök terének a felújítása is. Új burkolatot terveznek pesti alsó rakpartra a Havas utcánál, a Petőfi híd fel- és lehajtóira, a Thököly és a Hungária körútra és a Mexikói út között és a Keresztúri út egyik csomópontjara is. Jól látszik, hogy a Budapesti Kölzekedési Központ, a BKK a nagy forgalmú tömegközlekedés által érintett szakaszok felújítását preferálná. A kérésünkre kapott listában ugyanakkor nem találni ilyen útszakaszokat, bár a lista a tavaszi munkálatokról szól.

A Budapesti Közlekedéséi Központ tájékoztatás alapján itt kell majd kerülőutakkal kalkulálni:

1.) V.ker. Szemere utca (Szent István krt. – Báthory u. között)

2.) X. ker. Gergely utca (Martinovics tér – Kada u. között)

3.) X. ker. Újhegyi út (Gyömrői út – Kozma u. között)

4.) XI. ker. Sáfrány utca (Kondorosi út – buszvégállomás között) (a Kondorosi úti csomóponttal együtt)

5.) XII. ker.  Orbánhegyi út (Szent Orbán tér – Királyhágó tér között)

6.) XVII. ker. Naplás utca (Szent Imre herceg u. – Ananász u. között)

7.) XX. ker.Ady Endre tér (a tér négy oldala)


Tavaszi útfelújítások 2012 nagyobb térképen való megjelenítése

Ugyanakkor a közbeszerzési értesítő szerint a BKK további nyílt pályázatokat hirdetett 5 útfelújítási munkára, amelyek szintén nem szerepeltek a kapott listában. A közbeszerzési pályázatokat mindenesetre kiírták: a II. ker. Csévi utca Pasaréti út-Csévi köz közötti szakaszra, a II. ker. Kapy utca Csalán út-Törökvész út közötti szakaszra, a XXII. ker. Kamaraerdei út Dózsa Gy. út – XI. ker. közötti szakaszra, a XXIII. ker. Szent László utca Tartsay utca- Szentlőrinci út közötti szakaszra és szintén Soroksáron az Újtelep út Szent László u.- Köves út közötti szakaszra.

Elkerülendő azt a jó szokást, hogy amikor felújítanak egy útszakaszt, két hét múlva jönnek a közművesek ugyan oda, hogy a vezetékeket is felújítsák kikértük a közműfelújítások jegyzékét is. A közműves listát azonban nem gyűjtötte ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a számunkra. Reméljük nem lesznek meglepetések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik