Pintér Tamás 70 éves korában hirtelen, ereje teljében, de nagyon súlyos betegségben hunyt el szerdán – mondta el Balogh Erika színművésznő, a kaszkadőr özvegye. Hozzátette: azt akarja, hogy emléke úgy maradjon fenn, ahogy méltó hozzá és ahogy megérdemli. Pintér Tamás 1965 óta oktatja a színészeket akrobatikára, vívásra és lovaglásra, a jelenlegi összes kaszkadőrnek ő volt a tanító mestere és benevezték a kaszkadőrök Oscar-díjára is. Március 15. alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, melyet kedden felesége vett át. Pintér Tamás több mint 400 filmben, valamint az ország összes színházában dolgozott, mint mozgástervező, akciórendező.
- 16:26 13 percbe telik végig görgetni azoknak a listáját, akiket kitiltottak Magyarország Kormánya Facebook-oldaláról
- 16:14 Klímapolitikáért felelős helyettes államtitkárt nevezett ki Gajdos László minisztériuma
- 16:13 Alzheimer-kórral diagnosztizálták Danny Glovert
- 16:05 Fucsovics lendületben: kiemeltet verve jutott tovább Wimbledonban
- 16:01 Kiderült, ki lesz Shrek hangja Gesztesi Károly után
- 15:56 Négy új holdmissziót jelentett be a NASA
- 15:52 Kigyulladt egy tízemeletes épület Antwerpenben, legkevesebb öten meghaltak
- 15:51 Közleményt adott ki annak a kisfiúnak a családja, akit krokodilok közé dobtak egy angliai állatkertben
- 15:44 Másodszor csaptak le az ukránok Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára
- 15:37 Meghalt Csernus Mariann Jászai Mari-díjas színésznő
- 15:28 Külföldi tulajdonba kerül a Videoton
- 15:27 „A verseny színjáték, a túlárazás a rendszer lényege” – 300 oldalon elemzi az Integritás Hatóság a közbeszerzések és a korrupció összefonódását
- 15:14 Eger és Szolnok között katonai konvojra kell számítani csütörtökön
- 15:03 Amíg a lakosságot alig bírja kiszolgálni vízzel a lerohadó infrastruktúra, Szijjártó Péterék alsó hangon 200 milliárdot adtak az akkugyáraknak a saját vízvezetékeik építésére
- 14:55 Kanada is indulhat az Eurovízión
- 14:26 Havasi Bertalan: Előre szólunk, ebből baj lesz
- 12:25 Medián: tovább nyílt az olló a Tisza és a Fidesz között, 73 százalékon áll a kormánypárt
- 13:01 Mutatjuk, hogyan érkezik a lehűlés és meddig tart
- 05:56 Ruff Bálint akár ki is rúghatja az MCC vezetőit, a főigazgató cáfolta, hogy diáklétszám-csökkentést terveznének
- 09:40 Tóth Vera Tóth Gabiról: Hónapok óta nem beszélünk egymással
- 09:02 „Kapcsolót” találtak az agyban, áttörés jöhet az ADHD kezelésében
- 08:55 Navracsics Tibor már nem KDNP-elnök Veszprémben
- 10:27 Csalás bűntettével gyanúsítják a legótolvaj polgármestert
- 10:17 Index: Sulyok Tamás a Tisza új kulcstörvényeit is habozás nélkül aláírta
- 10:58 Vízpara: nem az utolsó órában, hanem az utolsó percben vagyunk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
