Belföld

Idén is 50 millióból ünnepelünk

Méltó, visszafogott, költséghatékony ünneplést ígér a kormány.

Az ünnepségsorozat reggel nyolc órakor kezdődik a fővárosi Kossuth Lajos téren a zászlófelvonással, majd az érdeklődők a díszszázad és a huszárok felvezetésével a Magyar Nemzeti Múzeumhoz vonulnak. Tarlós István főpolgármester beszéde után a Múzeumkertből az ünneplők a budai Várba indulnak, ahol egész nap kirakodóvásár és családi programok lesznek. Délután a Várból a Lánchídon át, a Széchenyi tér érintésével menet indul a Kossuth térre, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.

A Várból a Kossuth térre induló menethez várhatóan csatlakoznak majd civil szerveződések is, amelyek ezt már korábban jelezték. Az előzetes hírek szerint több ezren érkeznek Lengyelországból Budapestre a március 15-i ünnepségekre.

Az idei nemzeti ünnep összköltsége körülbelül 50 millió forintra rúg, akárcsak tavaly. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár példaként megjegyezte, hogy 2010-ben 185 millió forintból, 2005-ben pedig 289 millióból rendezték meg az állami ünnepségeket. “Méltón, visszafogottan, költséghatékonyan rendezzük és szervezzük az ünnepet” – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik