Belföld

Veszély! Száguld felénk az aszteroida

Molnár László, csillagász a Ma Reggel műsorában beszélt a februárban felfedezett és a Föld felé haladó aszteroidáról, illetve a becsapódás veszélyéről és az eltérítés lehetőségéről.

A spanyol csillagászok felfedezte “földsúroló” kisbolygó létezését a NASA is megerősítette. A szakember szerint könnyen ki lehet számolni, mennyire súrolja a Föld légterét egy kisbolygó. A Nap és a nagy bolygók (Föld, Jupiter, Mars) gravitációját kell csak figyelembe venni. Az aszteroida nagyon hasonló pályán kering, mint a Föld.

A kisbolygót február második felében fedezték fel, és jövő februárban halad el hozzánk közel, mintegy 21 ezer kilométerre. Ez kisebb távolság, mint ahol a geostacionárius műholdak, például a tévéadásokat sugárzó szatellitek helyezkednek el, de azért még mindig biztonságos távolságot jelent a földfelszíntől. Figyelni kell az ilyen kisbolygókra, mert tudjuk, hogy a múltban voltak és a jövőben is lehetnek olyanok, melyek eltalálhatják a Földet. Ezért számos program működik, amely ilyen kisbolygókat követ – mondta Molnár László.

A jelenséggel kapcsolatban az 1908-as szibériai, tunguzkai objektumot említik. Nem tudják, hogy kisbolygó vagy üstökös volt-e, de nem csapódott be. Néhány tíz kilométer átmérőjű égitest volt, amely néhány kilométerrel a felszín felett a légkörben szétrobbant, akkora lökéshullámot keltve, hogy 2000 négyzetkilométeren letarolta az erdőt.

A szakember szerint a februárban felfedezett kisbolygó a tunguzkai eseményhez hasonlóan, körülbelül néhány ezer négyzetkilméteren okozhatna pusztítást.

Valószínűleg szétrobbanna a légkörben, és ha nem, akkor is hasonló méretű krátert ütne a felszínen. De ne feledjük, hogy a Föld felszínének kétharmada óceán, nagy tehát az esélye, hogy vízbe csapódik, akkor pedig kisebbfajta szökőárt kelthet – magyarázza.

Elmondása szerint kilőni nem érdemes az ilyen objektumokat, mert akkor egy nagy helyett több kicsi égitest csapódhat be, és darabjai hasonló pusztítást okozhatnak. Az eltérítésre már vannak tervek. Ha egy nagy űrszondát jutattunk a közelébe, akkor a készülék és a kisbolygó gravitációsan vonzza egymást, és ha az űrszondát fokozatosan elmozdítjuk a kisbolygótól, akkor szép lassan odébb mozdítja az aszteroidát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik