Belföld

Standard-Interjú Nádas Péterrel

Nádas Péterrel készült interjút közölt a Der Standard.

Az írót Párhuzamos történetek címő regényéről és aktuális politikai kérdésekről is kérdezte a vezető liberális lap újságírója.

Határozott elképzelés a könyv struktúrájáról

A Kossuth-díjas író az interjúban elmondta többek között, hogy határozott elképzelése volt a könyv struktúrájáról és az egyes szereplőkről, amikor elkezdte írni a regényt. A Párhuzamos történetek keletkezésének körülményeiről elmondta azt is, hogy 1985-ben kezdett hozzá, abban az évben, amikor az Emlékiratok könyvét befejezte. “Szabaddá akartam tenni magam minden kötöttségtől” – fogalmazott.

Betegsége után átszerkesztette a könyvet

Elmondta: amikor 1993-ban szívinfarktuson esett át, már hét éve dolgozott a regényen, és jelentős mennyiségű kézirata gyűlt össze addig. Magáról az infarktusról és a klinikai halál állapotáról azt mondta, az élmény “megerősítette” őt. Kitért arra is, hogy betegsége után átszerkesztette a könyvet.

Az Európai Néppárt “szorosan Orbán mögé állt”

Nádas Péter az újságírónak arra a kérdésére, hogy szerinte hogyan rendeződik a Brüsszel és Budapest közötti konfliktus, azt felelte, nem biztos benne, hogy konfliktusról van szó. Az Európai Néppárt “szorosan Orbán miniszterelnök mögé állt” – mondta. Mint fogalmazott, sokkal inkább úgy tűnik a számára, hogy a kormányfő “nagyon sikeresen exportálta Brüsszelbe a magyar politikai élet egy problémáját”. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökről “hallgattak” Brüsszelben, mert Olaszország nagy ipari ország – tette hozzá az író.

Rowohlt kiadónál jelent meg német nyelven

A Magyarországon 2005-ben kiadott Párhuzamos történetek Christina Viragh fordításában, a német Rowohlt kiadónál jelent meg német nyelven.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik