Belföld

Siófokra vitetné a Károlyi-szobrot alkotója

Levélben fordult a Károlyi Mihály-szobor alkotója Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez, hogy Siófok is szerepeljen az áthelyezésre váró szobor új helyszínei között - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Az üdülővárosban élő nyolcvankilenc éves Varga Imre Siófok Fő terén álló monumentális plasztikáinak sorát az önkormányzat újabb művel gyarapítaná, amivel a Károlyi-szobor szerzői jogát élvező Kossuth-díjas alkotó is egyetért.

A szobor befogadására a város képviselőtestülete is igent mondott, az önkormányzat az üdülőváros Millenniumi parkjában, Kálmán Imre szobra mellett helyezné el Károlyi Mihály szobrát.

A lap megjegyezte: a Kossuth tér átalakítása miatt Marton László 1975-ben felállított József Attila-szobrának is új helyet kell keresni. A 2008-ban elhunyt alkotó özvegye azt mondta: a szerzői jog örököseként nem járul hozzá a szobor Parlamenttől, illetve a Duna-parttól távoli elhelyezéséhez, mert férje művét A Dunánál című vers ihlette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik