Belföld

Már igényelhető kamattámogatott hitel

A kormány kedd este 18 órai határidővel hatályba léptette az otthonteremtési kamattámogatásról szóló rendeletet.

A kamattámogatás új lakás vásárlásához, építéséhez akkor jár, ha annak bruttó – áfás – ára nem haladja meg a 30 millió forintot. A telekár nem számít be ebbe az összegbe. Használt lakásnál a vételár felső határa 15 millió forint, és a korszerűsítés sem kerülhet többe bruttó 15 millió forintnál.

A hitel összege új lakás vásárlásánál, építésénél legfeljebb 10 millió, míg használt lakás vásárlásánál, illetve korszerűsítésénél 6 millió forint lehet. A kamattámogatás akkor jár, ha a bank nem számít fel magasabb kamatot, mint az ÁKK állampapír hozamainak 3 százalékponttal növelt mértéke. A kamattámogatás – új lakásnál – az első évben és “legfeljebb két gyermek esetén” 60 százalék, kettőnél több gyermek esetén pedig 70 százalék. Ezt követően az ötödik évig, minden évben 5 százalékponttal csökken a kamattámogatás, majd megszűnik. Használt lakásnál nem számít a gyerekek száma, ott az első évben 50 százalék a kamattámogatás, ez csökken – az ötödik évig – minden évben 5 százalékponttal.

A tavaly december végén hozott az otthonteremtési kamattámogatásról szóló kormányrendelet eredetileg az Európai Bizottság jóváhagyó határozatát követő 15. napon lépett volna hatályba, ám a mostani módosítás kettévette a jogszabályt, a fenti részeket azonnal hatályba léptette.

Három hitelnél továbbra is az uniós jóváhagyáshoz köti a rendelet a hatályba lépést: a késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan vásárlásához, a hátralékos adós által kisebb lakás vásárlásához, illetve a lakóingatlan fedezetű késedelmes deviza jelzáloghitel kiváltására szolgáló hitelekhez csak akkor kapcsolható kamattámogatás, ha az Európai Bizottság hozzájárult ahhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik