Belföld

Elhunyt dr. Kisbakonyi József nyugalmazott főiskolai docens

Németh D. László
Németh D. László

2012. 03. 07. 13:32

Életének 73. évében elhunyt dr. Kisbakonyi József, nyugalmazott főiskolai docens, a Széchenyi István Egyetem egykori Közlekedési és Postaüzemi Intézetének igazgatója

A Vasútüzemi Tanszék egykori vezetője Hamvasztás utáni búcsúztatása március 16-án, pénteken 15 órakor Nyúl község temetőjében, a gyászmise a temetés előtt 13.30 órakor Győr-Nádorvárosban, a Szent Kamillus templomban (Győr, Kálvária u 15.) lesz.

Dr. Kisbakonyi József már szinte gyermekként beleszerelmesedett a sínekbe, a sínen futó járművekbe, s mindabba, ami ezt tudatosan mozgatja.

MÁV-ösztöndíjjal végezte a Budapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki szakát. A szolnoki vasútállomáson kezdte szakmai munkáját, 33 évesen vezető főmérnöke lett e területnek. Komoly szakmai kihívást jelentett az itt folyó rekonstrukció és a vele együtt járó kibernetikai (ma informatikai) fejlesztés. Innen pályázta meg a győri egyetem jogelőd intézményébe, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola szegedi Vasúti Közlekedési Tagozatára hirdetett oktatói állást, s 1974. augusztus 1-jétől nyugdíjba vonulásáig, 1996. december 15-ig volt a Széchenyi István Egyetem tanára.

Fiatal szegedi tanszékvezetőként 1973 őszén azt a főigazgatói megbízást kapta, hogy az áttelepítési bizottság vezetőjeként a Tisza partjáról illetve a fővárosból a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola két-két szakát Győrbe helyezze el.

Nemcsak a tárgyi, sőt elsősorban nem is ezek, hanem a személyi feltételek megteremtése volt a Szegedről érkezett szakember fő feladata. 1974. őszén négyszer három nappali évfolyammal (vasútüzemi, vasútgépész, postaüzemi, vasúti biztosító berendezés, irányítástechnikai szakok) beindult Győrött a KTMF első intézete, a Közlekedési és Postaüzemi, amelynek megszervezésére, illetve vezetésére dr. Kisbakonyi József kapott megbízást.

A véglegesen győrivé vált főiskolai docens belevetette magát a mindig is szeretett oktatási munkába, az intézetvezetés mellett a Vasútüzemi Tanszék élén előadások tartásába, vizsgáztatásokba, tankönyvek, szakirodalmi dolgozatok, szakmai cikkek írásába. Irányítása alatt az intézmény számára az egyik legtöbb erkölcsi és nem kevés anyagi hasznot hozó kutatást végezte a körülötte lévő szakmai csapat, s ennek eredményei folyamatosan beépültek az oktatási tananyagba.

Különösen büszke volt arra, hogy az intézményben az informatikai oktatás alapjait az ő tanszékén rakták le.

Értékes oktatási, szakmai munkáját – többek között – Kandó Kálmán Emlékéremmel és Baross Gábor-díjjal is elismerték. Emlékét kollégái, a közlekedési, a vasúti és postai szakma, az általa tanított mérnök-generációk sora őrzi.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Princz Gábor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.