Belföld

Titok lengi körül az új Malévot

„Ameddig nincs döntés, addig nem kívánok nyilatkozni új légitársaság alapításáról” - közölte Déri Tamás, a Malév volt vezérigazgatója az MTI kérdésére kedden.

Az MTI azért kereste meg Déri Tamást, mert a Népszava arról írt keddi számában, hogy ő állna annak a konzorciumnak az élén, amely egy új légitársaságot hozna létre. A Magyar Nemzet pedig Vécsei Mihályra, a Malért egyesület elnökére hivatkozva azt írta, hogy a Malért nem csak a Déri Tamás volt Malév-vezérigazgató nevével fémjelzett befektetői csoportosulással tárgyal, ugyanakkor az elnök megerősítette a lapnak, hogy a Tensi-csoport tulajdonosa több forgatókönyvet, dokumentumot bocsátott a rendelkezésükre.

Déri Tamás – utalva arra, hogy a sajtóban több elképzelésről is nyilatkoztak már – az MTI kérdésére azt hangsúlyozta, összefogásra van szükség.

A Malév volt vezérigazgatója a magyar nemzeti légitársaság február 3-án történt leállása után nem sokkal azt mondta: egy új légitársaságot a jelenlegi helyzetben kisebb flottával kellene létrehozni, és fokozatosan bővíteni a gazdaságos üzemelési méretig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik