Belföld

Az MSZP tiltakozik a Károlyi-szobor eltávolítása ellen

Az MSZP tiltakozik a budapesti, Kossuth Lajos téri Károlyi Mihály-szobor esetleges eltávolítása és ezzel együtt a "köztársasági eszme felszámolása" ellen.

A párt hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen a parlamenti frakció több tagja részt vett, Horváth Csaba fővárosi frakcióvezető azt mondta: néhány nappal ezelőtt “gyáva módon”, az éj leple alatt Károlyi Mihály szobrát fizikailag, József Attila szobrát szimbolikusan egy ketrecbe, rácsok mögé zárták, azért, hogy “majd egy éjszaka titokban, mint a diktatúrák idején, értük jöjjön egy nagy fekete autó és eltüntesse a köztársasági eszme, a szabadság két jelképét”.

A Kossuth tér megújítása kapcsán úgy fogalmazott: a kormány célja, hogy felszámolja a köztársaság főterét és létrehozza “saját torzszülött diktatúrájának központját”. Horváth Csaba hozzátette: ha az Orbán-kormány az 1944-es állapotot akarja helyreállítani, az azt is jelenti, hogy az akkori társadalmi viszonyok helyreállításán dolgozik, és a “3 millió koldus országát, a munkavállalói jogokkal nem rendelkező munkások tömegét, a nyomorgó és a hatalomnak kiszolgáltatott, rettegő falvak és városok világát akarja újrateremteni”.

A szocialista politikus szerint a Károlyi-szobor elszállítása kettős üzenetet hordoz: egyrészt támadás a köztársaságpártiak ellen, másrészt “cinkos összekacsintás a szélsőjobboldallal”. Úgy véli: a Fidesz nemcsak legitimálja a Jobbikot, hanem egyenesen megvalósítja annak céljait, beemeli azokat a saját politikájába. Horváth Csaba szerint ez történt az Új Színház, a Köztársaság tér átnevezése és a határon túliak szavazati jogának megadása ügyében is. A fővárosi frakcióvezető leszögezte: egy szobrot el lehet vitatni, de az eszmét, a szabadságvágyat nem.

Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: “nemcsak vigyázunk rá, de megtaláljuk, visszahozzuk és újraépítjük, s nem egyszerűen Károlyit, hanem a köztársaságot”.

“Ne dőljünk be, nem arról folyik itt a vita, hogy Károlyi történelmi teljesítményét ki hogyan értékeli” – mondta Lendvai Ildikó, megjegyezve, hogy Károlyi “nem volt hibátlan, sebezhető volt, gyakran erőtlen”; a baj az, hogy ő volt az első köztársaság elnöke.

A szocialista politikus kitért arra is, hogy kettős évforduló van a napokban: egyrészt Károlyi Mihály születésének évfordulója, másrészt Károlyi parlamentből való kivezetésének a 100. évfordulója. Mint mondta, most a Parlament mellől is ki akarják őt vezetni, “erőszakkal kilökdösni a kapun”, de nincs “az a kapuőrség, amely ezt végérvényesen megtehetné”.

Korábban az utca emberét is megkérdeztük, hová költöztetnék a hajléktalanná váló volt köztársasági elnököt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik