A törvény által megadott határidőig a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara illetékességi területén 23000 egyéni és társas vállalkozás regisztrált, ami az előzetes adatok szerint 95 %-a a regisztrálásra kötelezett cégeknek. Ezzel a győri székhelyű kamara országosan is kiemelkedő eredményt ért el, bizonyítva a megye gazdasági szereplőinek törvénykövető, felelősségteljes magatartását. Mihalicz Antal, a kamara elnöke a Győr24-nek elmondta, hogy a nyilvántartásba vétel legfőbb célja az, hogy az így létrejött adatbázis mielőbb, mindenki számára elérhető legyen és olyan informatív konferenciákat, fórumokat szervezzenek, amellyel segíteni tudják a gazdaság szereplőinek hatékony, lendületes működését. Az elnök hozzátette, hogy a papíron beküldött adatlapok feldolgozása jelenleg is tart, a kamara honlapján, az e-ügyfélszolgálaton pedig továbbra is várják a kérdéseket, észrevételeket.
- 21:56 Születésnapos szapporói hokihős, 87 éves doyen, 8 éves tehetség – őket is ünnepelték a Kékszalagon
- 21:37 Vádat emeltek a gödi akkumulátor-gyárban súlyosan megégett villanyszerelő ügyében
- 21:22 „Apukám kényszerített, hogy dolgozzak, amikor még túl ostoba voltam” – Swiatek köszönetet mondott a wimbledoni siker után
- 21:22 „Visszaszerezzük az ellopott közvagyont, még ha Amerikáig is iszkolnak vele” – Magyar Péter kongresszusi beszéde röviden
- 20:45 A nap legfontosabb hírei – 2025. július 12.
- 20:17 Probléma-bejelentő térképet indított a Tisza
- 20:13 Bő félóra alatt átevezte a Balatont a győztes egység
- 20:13 Hazugnak nevezte a tetoválószalon a nőt, akinek elrontották a tetoválását
- 20:00 „Mind idegbetegek voltunk” – Ozzy Osbourne korszakalkotó őrültként kiröhögte a démonait
- 19:44 Újabb videó került elő a Kárpátalján meghalt magyar férfiról
- 19:34 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:06 Győzelemmel felérő vereség volt a daytoni „majomper”
- 18:59 Ezt a színt kerüld el a hálószobában: a Feng Shui szerint mágnesként vonzza a boldogtalanságot
- 18:48 Kocsis Máté a Tisza-kongresszusról: 275 nap és felkenődnek a falra
- 18:21 Közel 9 méteres piton gyomrában találták meg egy eltűnt férfi holttestét Indonéziában
- 20:17 Probléma-bejelentő térképet indított a Tisza
- 18:48 Kocsis Máté a Tisza-kongresszusról: 275 nap és felkenődnek a falra
- 09:41 Mészáros Árpád Zsolt: Nem vagyok oltásellenes, de amióta megkaptam a Covid-oltást, sokkal betegesebb vagyok
- 11:03 Molnár Anikó A Nagy Ő alatt békült ki Bochkor Gáborral, így a műsor vége csak formalitás volt
- 10:58 A temetésen mondott gyászbeszéde buktatta le a szüleit meggyilkoló kamaszlányt
- 21:22 „Visszaszerezzük az ellopott közvagyont, még ha Amerikáig is iszkolnak vele” – Magyar Péter kongresszusi beszéde röviden
- 08:57 Hadházy elnézést kért, mert nem vett észre valamit Szijjártó feleségén
- 17:02 21-szer igényelt temetési szabadságot egy tanárnő, például nagyapja szeretőjének búcsúztatása miatt
- 15:11 Megint leállt a központi ügyintézés, a DÁP sem működik
- 15:25 Megemelték a házvásárlás értékhatárát az Otthon Start Programban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!